Egy bérharc története

Előszó

Talán soha még olyan félve nem vettem tollat a kezembe, mint e könyvecske megírásánál. A nyomdásztársadalom e most lepergett drámai szinjátékának minden egyes eseménye olyannyira lenyűgözi a szárnyaló képzeletemet, hogy félve töprengek: vajjon lesz-e elég erőm hűségesen visszaadni e küzdelem minden fázisát; lesz-e gyönge tollamnak annyi kifejező ereje, amennyivel méltó emléket állithatok a budapesti nyomdászok e heroikus megnyilatkozásának. És e néma töprengésem közepette a magyar nyelv Géniuszához fordulok segitségért...
Nemcsak száraz történetet akarok adni, hanem méltatást is, nemcsak az események kronologikus sorrendjét, hanem az emberi lelkek fölviharzását is visszatükrözni szándékozom e sorokban, csak éppen száraz jegyzőkönyvet nem akarok az olvasók elé tárni. Személyekkel csak a legkivételesebb esetekben foglalkozhatom, ott, ahol az teljesen elkerülhetetlen. Sokkal közelebb állunk ma még az eseményekhez, magam is sokkal exponáltabb résztvevője voltam ennek az izgalmaktól feszülő drámának, semhogy elkerülhetném az esetleges konfliktusokat - ha neveket emlegetnék.
A magyar munkásság tiz esztendő óta tapossa a maga kálváriás útját és a háborús esztendők vérrel, könnyel, gyásszal teli áldozatain kivül - különösen az ellenforradalmi korszakban - a kapitalizmus szabad prédája gyanánt: elvesztette békebeli életszinvonalát is. Vértelen, csöndes tragédiák jelzik e veszteség útját. A nyomdászok érzik ezt talán a legsúlyosabban, mert egy évtizeddel ezelőtt nekik volt a magyar munkásság körében a legtürhetőbb gazdasági helyzetük. Vissza