Előszó
Örökéletű Tamási Áron aligha neheztel meg rám, amiért az ő Csalóka szivárványá-nak saját gyártmányú változatát tűztem az Egy asszon két vétkecskéje címet viselő bukovinai székely, moldvai- és gyimesi csángó „szerelmi kiokosító" élére. Mert ez a hol ríkató - hol nevettető, de mindvégig bölcs gyűjtemény, a nehéz életű székelyek és annyiszor elhontalanított csángók ajkán született történetek fűzére, méltó versenytársa és közeli rokona Ovidius:
A szerelem művészete című művének csakúgy, mint egy nevezetes 14. századi verses szerelemtudományi munkának, Jüan Ruíz A jó szerelem könyve címet viselő költemény-csokrának, de még a századunkban elhíresült ilyen-olyan szex-kódexeknek és „jelentéseknek" is! Méltó, mert megvan benne az a szivárványos változatosság, ami magában a szerelemben, és a szerelemnek szentelt szépírói és tudományos vállalkozások legjavában...
De akkor hogy jön ide a száraz, prózai minősítés: „megbízható" - kérdezheti a joggal gyanakvó olvasó...
Nos, erre sem nehéz válaszolni. A hol szomorú, hol víg históriák zöme - kivéve a kötet néhány, balladaian tragikus epizódját! - ugyanis azt bizonyítja, hogy igenis megbízható szivárvány a szerelem, az embernek az életörömmel\ életigenléssel kötött, el nem pusztítható, meg-megújuló szövetsége. Így és ezért - ha van értelmünk és szívünk a megértésre - lehet igazi könyvsláger az Egy asszon két vétkecskéje, most, a századvég Magyarországán, az alig - serdült és korosabb olvasók körében egyaránt.
1987 májusában, amikor az Egyetemi Színpadon Kóka Rozália és Ferenezy Csongor előadásában megismerhettem a jelen összeállítás legjavát, az első élményről így írtam a Magyar Nemzetben:
„Nem volt, Nem is lehetett egyértelműen vidám ez az este. (Következésképpen: mostani írásos „lenyomata" sem!) Hanem olyan, mint a székelység jelképnek is beillő szőttese, a fekete-piros csíkos "magyargyászos". Középpontjába ezúttal a férfi-nő kapcsolat, a szerelem került.
Vissza