Egy arc valahol, valahonnan

Fülszöveg

"Úgy ünneplem, ahogy akarom" - írtam egyszer a proletárforradalomról szólva.
Marx Károlyra, aki száz éve halt meg, ezzel a verssel, ezen a módon akartam emlékezni, minden ilyenkor szokásos ünnepélyesség nélkül. Bár az kérdés, hogy emlékezésnek lehet-e nevezni egyáltalán, mert lehet-e emlékezni a mára és különösen a holnapra? S arra, aki jelen van dolgainkban még akkor is, ha nem tudunk róla, vagy éppen hiányával véteti észre magát?
A világ volt, jelen a még várható bonyodalmai közepette, voltak és vannak kísérletek arra, hogy a marxi gondolatot a lomtárba utalják, ez azonban nem sikerülhet, mert nélküle még megmagyarázni sem tudjuk a világot, nemhogy megváltoztatni.
Korunkban együtt van jelen a tegnap és a holnap, az igen és a nem, a folyók ugyan a tengerek felé folynak, de öbleikben néha a folyás ellen halad a víz, vagyis jelen világunk a különböző, sokszor egymás ellen ható folyamatok összessége, s ennek ki-ki, tudva vagy akaratlanul, maga is részese és alakítója. Ebben az írásba a világ egyszerű-bonyolult folyamatairól igyekeztem elmondani valamit, s egy arcról, Marx Károlyéról, mely felbukkan és eltűnik, s kíváncsiságra, vizsgálódásra és változtatásra ösztökél; egy arcról, mely tükör is egyben, melyben a mindenkori világ és mindenkori arcunk is tükröződik, s amely tükröt némelykor magunknak kell szilánkjaiból összeraknunk.
Ebben az írásban így raktam össze magamnak. Vissza