Egy afrikai vadember önéletrajza

Előszó

Bata Kindai Amgoza Ibn LoBagola!
Így hívják ennek a könyvnek a szerzőjét, aki az első oldalról néz szembe az olvasóval. A haj ősz, egy megőszült vadember haja, torzonborz, felfelé álló, de gondosan fésült, szinte minden szála külön látszik. Az arc, az ajk tipikusan afrikai, de a kéz, amelyre az áll támaszkodik, már civilizált, hogy így mondjuk, fehér emberi. Az afrikai vadember fehér kultúrpózba mered, felemás, vad és egyszerre kultúrált. Ugyanilyen a könyv is, melyet LoBagola írt.
A világirodalomban egyetlen a maga nemében, mert arra nem volt még példa, hogy egy sötét-afrikai vadember könyvet írt volna népéről, szokásairól, magáról és egyúttal a fehér civilizációról, amelybe szinte véletlenül belepottyant és valamelyest részese is lett.
Véletlenül csúszott ki írógépünk betűje alól is az »irodalom« szó. Mert LoBagola könyve minden más, csak nem irodalom. Etnográfia, erkölcsrajz, kultúrkép, önvallomás, minden... minden inkább, csak éppen nem irodalom a szó irodalmi értelmében. Egy vadember írta, aki alig ismeri a betűket, akármennyire is tanulta, akinek egész angol szókincse - a könyvet ugyanis angolul írta - nem több mint 300-350 szó, mondatfűzése kezdetleges, majdnem gyerekes, kifejezési módja egészen primitív és talán éppen ezért roppantul érdekes. Ezt a könyvet nem lehetett lefordítani a fordítás megszokott, irodalmi értelmében, hanem csak vissza lehetett adni olyan primitíven, ügyefogyottan, mint ahogyan a fehér kultúrába csöppent Bata Kindai Amgoza Ibn LoBagola, ez a zsidószármazású afrikai vadember nagy keservesen, küzdve minden angol szóval, megírta.
Tehát vegyék olyannak a fordítást, mint amilyen és ne keressenek benne és mögötte irodalmi formát és érdekességet. A könyv, LoBagola könyvének érdekessége egészen másfajta és sokkal megragadóbb, mélyebb, mint a »csakis« irodalmi érdekesség.
A fétis-imádók és emberevők népe között él egy állítólagos zsidó hitközség, hét rabbija van, a tórát őrzi és megtartja a zsidók ünnepeit, de mindezen túl és mindezen kívül a mezítelen vadak ösztönös, mezítelen életét éli és a fétisimádók törvényeit követi.
LoBagola az őserdőben született, az oroszlánok, leopárdok, szarvasviperák, majmok és óriáskígyók birodalmában és most New-York városában él és úgy nevezett »Lecturer«, vándorelőadó, aki sorra járja a városokat, iskolákat és beszél, mesél őshazájáról, Afrika vadonjáról a fétis-imádók erkölcseiről és a saját hazátalan boldogtalanságáról, mert ő többé nincs odahaza Afrika vadonjaiban és nincs idehaza Amerika embervadonában.
Azt a néhány száz angol szót forgatja, amellyel könyvét is írta szegényes nyelven, de mégis tanulságokban és élményekben gazdagon.
A mult évben megismerkedtem Budapesten egy Mr. Loewenthal nevű newyorki tanárral, aki látogatóban volt minálunk és beszélgetés közben szóba került LoBagola is.
- Jól ismerem - mondta a név hallatára Mr. Loewenthal. - Ott ténfereg az iskolák körül, abból él, hogy a gyermekeknek és felnőtteknek Afrikáról, a dzsungelről, az őserdőről beszél és meséket mond az oroszlánról, az elefántról, a zebráról és zsiráfról.
És ahogy New-Yorkban él Ibn LoBagola, úgy él ebben a könyvben is. De ezenkívül háromszáz szavába beleírta és belesírta a maga szomorú, hazátalan életét is és újra meggyőzött arról, ami különben nem ujság és mégis örökké ujság marad, hogy akár vadember, akár civilizált ember: mindegyik ugyanaz az élő és vérző valóság: ember.
Olvassák el azt a könyvet és ne nézzék, hogyan mondta Ibn LoBagola, hogy milyen kezdetlegesen mondta, hanem figyeljenek arra és tanuljanak belőle, hogy mit mond. Vissza