Egy a sok közül

Előszó

Örömmel teszek eleget a szíves fölhívásnak, hogy riportregényem olvasóinak elmondjak egyetmást magamról, annál is inkább, mert leghőbb kívánságom személyesen is közelebb jutni azokhoz, akiknek munkámmal adok valamit magamból.
Fejlődésem a szocializmus felé tisztán társadalomtudományi szempontból nézve a polgári család hanyatlásának eredménye, amely mindenütt megvan. Nagyon jómódú családból 1895-ben születtem és már korán kialakult bennem az ellentét az iskolával és a szülői házzal szemben, míg a háború azután meghozta a döntést. Már a háború előtt is kezdtem írogatni, de világnézetem még határozatlan volt. Amikor több mint négy éven át elszenvedtem a frontélményt, abban a pillanatban, midőn az egyenruhát levetettem, tisztán láttam az utat magam előtt. Néhány írásom megjelent már a háború előtt, a háborúról és a háború alatt azonban semmi.
Gyakorlati tevékenységemet a proletármozgalomban 1919-ben Halleban, mint az ottani "Volksstimme" munkatársa kezdtem el, majd még ugyanabban az évben az egyik legnagyobb német munkáslap, a "Hamburger Echo" szerkesztőségébe kerültem, ahol megtanultam, mit jelent az: a sajtó fegyverével beszélni a munkásokhoz és milyen nemes hivatás hangot adni a dolgozó tömeget mozgató erőknek. Ezután ebben láttam legfőbb feladatomat: megtörni a hallgatást.
1923-ban Zwickauba, a szász bányavidékre mentem, ahol szabadabb írói müködés lehetősége kínálkozott számomra a "Sachsisches Volksblatt" szerkesztőségében.
Mihelyt először megismertem az Érchegységnek ebben a komor völgyében a bányamunkások sorsát és mihelyt átéltem velük örömtelen életüket és láttam a tárnákban a bánya rabszolgáinak munkáját, mintha valami legyőzhetetlen hatalom kényszerített volna, minden erőmmel én is közre akartam működni, hogy az alvilág hallgatása megszűnjön és minél többen megismerjék az emberek egyik egész osztályának hősi és veszedelmekben eltöltött életét. Szinte bűnnek éreztem, hogy a fényes napvilágon járok-kelek, anélkül hogy beszámolnék az örökös éjszaka bajairól.
Egy a sok közül című riportomban igyekeztem jóvátenni ezt a mulasztásomat. A legnagyobb tárgyilagosságra kényszerítettem magamat benne, csak a hallgatásnak akartam véget vetni, az események kiszínezése nem volt a célom, és csak azt szerettem volna elmondani, milyen a helyzet ott még ma is. Könyvem elérte célját, ha látóvá teszek néhány embert a mai élet valóságaival szemben.
Remélem, hogy ismeretségem a magyar olvasókkal nem rövid ideig tart majd. Olyan mozgalom szolgálatában, mely az egész világot egy táborba akarja vezérelni, még erősebben érezzük a vágyat, hogy minden határon túl megértessük magunkat. Így üdvözletemet küldöm mindazoknak, aki készek arra, hogy kettős jelentésében meghallgassák azt, amit Egy a sok közül elbeszél nekik. Vissza