"Égtájak célkeresztjén"

Előszó

Tíz éve halt meg Baka István - ez az emlékező gyászmondat mostanában többször elhangzott és leíródott; mintegy a hiányra való utalással, hangsúlyvetéssel arra, hogy Baka István írásai azért csak itt vannak az emlékezetünkben. Ez a két napos Baka-szimpózium nem igazodik azokhoz, melyek eddig történtek, itt valami másra van kilátás, mint megemlékezésre. Itt vannak még közöttünk Baka István kor- és kartársai, barátai, családtagjai, azok, akik valamit, valakit ismertek abból a fizikai jelenségből, aki Baka István névre hallgatott. Az ő Baka-képüket, Baka-olvasatukat ez az érzelmi szál is köti a műhöz. Ez olyan plusz, olyan emberi viszony, ami az időbeli véletlennel adódott néhányunknak. De ez velünk el fog múlni és a Baka-emlékezések áhítatos, kedves rajongását fölváltja egy másik szférából figyelő szem vizsgálódása, a tudományé. Lehet, hogy mindazok, akik a bensőséges emberi viszony veszését látják, ezen sajnálkozni fognak. Önmagukat is sajnálják, mert csakugyan meglopja őket az idő, és nehezen viselik el a szerző emberi alakjának halványulását, miközben a mű ettől független mechanizmussal működő vizsgálódások tárgya lesz. Mindközönségesen arról van szó, hogy a Baka-opuszt magához veszi a tudomány a kultuszból és a legendából, melyek oly kedvesek nekünk, kortársaknak, de melyek sokszor és sokat ártanak a műnek, mert az olvasóban a megértés helyett a szöveg elé az emberi esendőséget, a véletlent, a képzelt és vágyott mozzanatokat állítják. Ez a konferencia - reményeim szerint - azt szolgálja majd, hogy a Bakaéletmű elindul az irodalomtörténet-írás, az esztétika, az irodalomértés tudományának vizsgálódó útján és kiküzdi magának a kánonban a helyét. Régi tapasztalás, hogy a mű dolgozik önmaga helyéért, az elismertetéséért, néha vár, elfelejtődik, de ha érték, akkor szer és alkalom hirtelen visszahelyezik a rangjára. A kultusz felől föltupírozott életművek egyre halványulnak, gyakran nevetségessé válnak az utókor számára, újulásukra nincs lehetőség, mert nem a mű működött, hanem a művet körüllengő vágy, hogy a kultuszt űző úgy érezze: részese valaminek, ami nagyszerű, földön túli és titkosan borzongató, pedig csak ál és talmi.




Vissza