Előszó
A Hegyaljai Alkotók Társulása nonprofit kulturális egyesület Égtájak címet viselő antológiáját tartja kezében a Tisztelt Olvasó. Olyan fény felé törekvő, szépre és jóra különlegesen érzékeny antennájú emberek, művészlelkek írásműveit, akik nem hivatásszerűen, napi rendszerességgel, anyagi vagy erkölcsi haszon reményében írnak, hanem a saját maguk és közvetlen környezetük, illetve egy igen szűk olvasói réteg gyönyörűségére. Nevüket és írásműveiket emiatt nem sokan ismerik, ismerhetik meg, még ha közülük egy némelyik alkotás esztétikai módszerekkel vizsgálódva is komoly sikerre, elismertségre számíthatna - hírnevet hozva szerzőik számára. Legtöbbjük tehát nem a zajos siker vagy pénzben mérhető haszon reményében fogott tollat, írja verseit, esszéit, elbeszéléseit, novelláit. Nem „szőrén" kívánják megülni a költői hírnév képzeletbeli szárnyas lovát: Pegazust, amely aztán a halhatatlanságot jelentő Parnasszus csúcsára repíthetné őket. Csak arra vágynak, hogy lelküknek féltve őrzött szivárványdalai rövidebb-hosszabb vajúdást követően megszülessenek, és oda szülessenek meg, ahol azok az emberek hallják meg legelsősorban, akiknek íródott, akik számára eme lélek-dalok többletjelentéssel bírnak... Szolgálnak ezek a dalok, és egyben kiszolgálják azok szerzőit. Szolgálnak, hiszen ezek az alkotóközösségek, az egyes alkotók is hozzátesznek nemzeti-nyelvi kultúránkhoz, de legalábbis ápolják azok régi gazdag, meglévő értékeit. Különösen fontos ez manapság, a 21. század első évtizedében, amikor egy olyan (lélekszámát és területét tekintve) kis nemzetről van szó, mint a magyarság, amely nemcsak a Kárpátok karéjába tagozódva van „körülzárva", de Európában egyedülálló nyelvi-szigetként is egyre inkább vívni kénytelen „harcát" kulturális öröksége, eredeti identitása megtartásában a „szlávtenger" szorításában, az anglománia folyamatos térhódítása közepette. Szolgálnak tehát ezek a kései bárdok, históriás énekesek, regősök, kobzos dalnokok, ezek a 21. századi énekmondók, úgy is, mint a magyar nyelvi kultúra önkéntes őrei, s úgy is, mint az öröm, a bánat egyszerű dalnokai, az élet napsütötte vagy viharos égtájairól érkezett hírnökei. Dalaik mindenki számára közérthetőek. Csak keresni kell, és ki-ki megtalálhatja bennük, szorongó-depresszív állapotában a lelki balzsamot éppúgy, mint az élet dolgairól szóló elgondolkodtató-felrázó gondolatfolyamokat, melyekről már ő is elmélkedhetett ugyan, de ebben a formában (tehát versben, prózában) lehetőség, képesség (tehetség), bátorság híján nem volt alkalma "megmutatkozni".
Vissza