Egri borospincék

Előszó

Az Egerbe érkező utas általában először a várat keresi fel, amelyet 1552-ben Dobó István várkapitány, hazájukat szerető és elszánt katonáival védett az ötvenszer nagyobb török sereg ostroma ellen. Ahogy a vár felé igyekvő látogató elhagyja a megyeházát és közeledik a várhoz, önkéntelenül is rabja lesz az eléje táruló képnek: a vár mögött emelkedő hegy, az Álmagyar oldalán egykori szőlőskertek között modern városrész házai látszanak. A szőlőlevelek évszakonként változó, de mindig jellegzetes színei megadják a városképnek is váltakozó hangulatát. Ilyen benyomásokkal baktat fel a turista a történelmi vár bástyáira, falaira, ahonnan úgy látja maga előtt a várost és környékét, mintha domborzati térképet terítettek volna ki előtte. Mit mutat ez a térkép? A város az Eger patak szűk völgyében, az itt kezdődő nagy hegyek déli lábainál települt. A dél felé szélesedő völgyet az Alföld síkja nyeli el a messzebb kanyargó Tiszával és azon túl a Hortobággyal. Dél felé, a kis, kopár temetődombon szerénykedő Rókus kápolna (épült 1714) mögött az almagyari szőlők déli folytatásában a tihaméri szőlők; nyugat felé, a város közepén magasra emelkedő Lyceum XVIII. századi csillagvizsgáló tornyán túl a Hajdú hegy hosszan elnyúló gerince látszik, mindenütt a szabályos szőlősorokkal. Északnyugat felé a csaknem százéves török hódoltság egyetlen épen maradt emlékén, a minareten túl a Rác hegy szőlőskertjei hívogatnak. Északi irányban a Cigléd és keletre, távolabb a várostól az Eged-hegy szőlői tanúskodnak arról, hogy a látogató a szőlők és borok klasszikus földjére érkezett. Minden szőlőhegy nevének története van és ezek a történetek részei a város és a környék történelmének. Az Álmagyar, Tihamér és Cigléd mind egy-egy elpusztult falu nevét őrzi, melyeket a XVI. századtól kezdve az országot dúló török háborúk töröltek el a föld színéről. Egert István király alapította (1010 körül), mint a magyarországi tíz katolikus püspökség egyikének székhelyét. Vissza