Égő, tüzes parázs

Fülszöveg

Váratlan és szokatlan volt, talán kicsit "szentségtörőnek" tűnhetett, amikor 1970 őszén a kismarosi templomban megpendült a gitár és Sillye Jenő és barátai fiatal hangjukon új éneket kezdtek énekelni. A templomba járó idős hívek arcát figyeltem, akik első percekben kerekre nyílt szemekkel, meghökkenten figyeltek, azután lassan megenyhültek az arcok, mosolyra húzódtak az ajkak, az öröm lett úrrá a szíveken. Az öröm lett úrrá, mert megérezték az idősek is, hogy ezek a fiatalok hitelesen beszélnek Istenükkel, a maguk gondolataival, a maguk dallamaival tesznek tanúságot hitükről és örömükről. Nem akarták ők meghódítani a zeneirodalom csúcsait, nem vártak dicséretre. Egyszerűen csak énekeltek, mert a szívük is énekelt.
Ezt láttam bennük akkor, és látom most 22 évvel később is. Hiszem, hogy missziós munkát végeztek. Hiszem, hogy sok fiatalban felkeltette énekük a vágykozást a tiszta örömök iránt.
"A szél ott fúj, ahol akar. Hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy. Ez áll mindarra, aki Lélekből született." (Jn. 3, 8.)
Major Sándor, kismarosi lelkész

Első találkozásunk óta (ami több mint 20 éve volt) testvéremnek tudom Jenőt. Emberisége, elkötelezettsége, hűsége hozta őt közel, ami egyéniségében, dalaiban, egész életének alakulásában egyaránt megjelenik.
Karriert, pénzt elhagyott, hogy Istenről énekeljen az ifjúságnak, egy olyan korban, amelyben azért "egyik oldalról" alkalmasint kritika, a "másik oldalról" esetleg börtön járt. Dalai, hite sok-sok magyar fiatal számára volt meghívás és útmutatás a hit útján. Isten meg fogja fizetni neki, amit Iránta való szeretetből az ifjúságért tett.
Tomka Ferenc Vissza