Előszó
Részlet a kötetből:
"A nagy, bútoros kocsi valahogy mégis csak beért a kertajtón és a villatelep öreg kertésze izgatottan szaladt a fáradt, izzadt testű lovak mellett. A kocsis, aki valami jó borravaló reményében már egy kis italt előlegezett magának az uton, jól mulatott az öreg ember izgatottságán.
- Ne féljen, bácsi, az én lovaim nem tesznek kárt a maga pázsitjában, a maga pipipiros virágaiban, a maga egész zöldségében. Az én lovaim olyan lovak, hogy azt mondom magának, bácsi, egész Pesten nincs több ilyen bútoros ló mint...
- No, itt vagyunk végre, - szólt az öreg kertész. - És most aztán ne sokat fecsegjenek, hanem rakodjanak le arról a kocsiról egykettőre. Nézze meg az ember, nem egy lakó van itt, hanem sok és nem szeretik az ilyen felfordulást...
- Jó, jó, bácsi, majd meglássa, milyen ember az Andris. Olyan ügyes ember az Andris, az ám, nincs is Pesten több olyan ember, mint Andris... No pajtás, ébredj, eleget aludtál...
És Andris máris fölrázta társát, aki boldogan, nyugodtan aludt a bútorok tetején, egy szekrény falának dűlve. Most felugrott ő is és rögtön munkához láttak. A megjelölt lakás ajtaja elé odarakták az egyes bútordarabokat. Időközben megjött sietve a szobalány meg a «kisasszony» is, egy tizennégytizenöt esztendős fiatal leány. Az öreg kertész kinyitotta a lakás ajtaját és megkezdődött a munka.
- Ezt tegyék ide, - azt a mosdót oda a sarokba! A dívány a másik szobába kerül, - a kerek asztalt vigyék ki a verandára!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal