Égető Eszter 1-2.

Előszó

Rendhagyó előszó Németh László regénye elé
„Rengeteg keserűséget hoznak az utóbbi napok. Oda az ország, és én most kezdem érezni: mit jelent Európa utolsó, rabszolga országában élni. Nem tudom, mi nagyobb bennem: az ántánt gyűlölete vagy a saját tehetetlenségünk fölötti kétségbeesés. Hány és hány embertől halljuk, hogy amint lehet, külföldre vándorol, épp a teltszájú hazafiak hagyják legelőször cserben az országot. Mennyien és milyenek maradunk itt? És lehet-e dolgoznunk, szabad-e remélnünk? Nem áll-e az anarchia szélin az ország? Nem kell-e föláldoznunk minden készletünket, és milyen alapon kapunk új készletet? Mivel fizetünk meg? Az utódaink rabszolgáságával?
Nem tudom, mi a terved: maradsz vagy mégy? Én fönntartom ígéretemet: megyek professzornak, és ha nem lesz szükség professzorra, nevelősködöm, körmölök, és ha nem lesz szükség írnokokra, beállok gyári munkásnak. Mindegy. Mindegy. Ettől a rögtől nem válok meg semmiért. Csinálok, amennyit lehet; csinálom jól-rosszul, dolgozok, de itt élek, és magyar búzán élek. Most még jobban szeretem az én nyelvemet; Petőfi, Arany, Ady nyelvét, mint valaha, mert éppen az én népem lesz az egyetlen nép, amelyik csak a nyelvében élhet. Én az utamon maradok. Nos, állod-e a sarat, Osóm? Két embernek barátságosabb a vándorlás, mint egynek, ha közelségük melegséget és nem utálkodást jelent."
Oszoly Kálmánnak írta ezeket a sorokat Németh László. Lehet találgatni, hogy mikor. A huszadik század magyar történelmében legalább tíz évszám szóba jöhetne. Ha nem több. Segítek: ez most az első világháború elvesztése után született. A tizenéves diák korai keserűsége ez.
Hogyan lehet a leghitelesebben megismerni egy alkotó embert? Az írásain keresztül? Talán, bár vannak rá példák, amikor a művek szöges ellentétben állnak alkotójuk magánéleti eseményeivel. Vissza