Egész az Északi pólusig/Magnéta/A szegénység útja

Előszó

AZ OTTFELEDETT MATRÓZ.

Valamelyikén ama nevezetes banketteknek, melyek hírhedett északi utazóink tiszteletére a kettős monarchia két fővárosában adattak, egyike a megtisztelt hajósoknak, a kebleket megnyitó szőlőnedv befolyása alatt sub rosa őszintén megvallá, hogy ők bizony egy pajtást ott felejtettek a Tegethoffon. Egy Pietro Galiba nevű dalmátiai születésű magyar fiút.
A dolog úgy történt, hogy a matróz fagydaganatban szenvedő kezeit és lábait oly nagy mértékben be találta dörzsölni dr. Kepes hazánkfia fagybalzsamával, hogy attól nemcsak a kezei és lábai, de ő saját maga is elaludt.
Szerencsétlenségére még a hajózászlótartónak nem volt gyertyája, mikor az útrakelendők neveit összeírta s tévedésből Pietro Galiba neve kimaradt a lajstromból s midőn másnap reggel felolvasták a névsort, egy «itt vagyok»-kal kevesebb hangzott a rendesnél.
Csak később, mikor már öt nap múlva reggeledni kezdett, jött rá a hajóskapitány, hogy egy embernek hiányozni kell. A mit így számítottak ki.
Voltak egy méter hosszúságú füstölt kolbászok, a mik akként osztattak fel, hogy minden ember harapott belőlük egy darabot. Huszonöt emberre voltak számítva. Egy ember szájába négy czentiméter kolbásznál több be nem fér, és így épen ki kellett ütni az egy méternek. Azonban a csónakra kelés óta a kapitány úgy tapaszt alá, hogy négy czentiméter kolbász mindig fönmarad. E négy czentiméter kolbásznyi plus kiderítette az egy embernyi minust. Vissza