Előszó
Hálószobája kerevetén feküdt a király. Rosszkedvű lehetett, mert elaludni nem tudott; pedig a féléjszakát is átmulatta kún rokonaival. A délutánt, gyerekkorától kezdve, mindig szívesen töltötte...
Tovább
Előszó
Hálószobája kerevetén feküdt a király. Rosszkedvű lehetett, mert elaludni nem tudott; pedig a féléjszakát is átmulatta kún rokonaival. A délutánt, gyerekkorától kezdve, mindig szívesen töltötte heveréssel. Most pedig koradélután volt, tikkasztó, csendes nyári délután. Közben-közben heves fölkiáltásokkal zúgolódott valaki ellen. Meg nem nevezte, de minden, király körül való, méltóságot viselő főúr meg tudta volna mondani, ki zavarja a budai királyi vár urának az álmát: Fülöp biboros, fermói püspök, aki a magyar király tiltakozása ellenére már meg is érkezett Budára.
Hogy jöveteiének mi volt a célja, III. Miklós pápa őszintén megírta:
- Küldöm Fülöp fermói püspököt követemül Magyarországba, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szervia, Ladoméria, Galícia, Kúnország és Lengyelország szomszédos tartományokba: hogy az Ur nevében gyomláljon és ültessen, rontson és építsen.
- Mi gyomlálni való van itten? - kérdezte indulatosan önmagától az ifjú király.
- Rossz hajlamaid és bűneid! - kiáltotta valami belülről.
- Azokat kiirtom én-magam!
- Gyönge vagy! - feleselt a belső hang.
- És mi rontani-való van itten? - indulatoskodott megint a király.
- A tiszamenti kún-sátrak! - felelt dacosan a belső szellem.
- Mi köze azokhoz a pápának?
- Kérdezd meg Krisztustól!
Vissza