Tarzan és az aranyszőrű oroszlán/Tarzan és Opar kincsei

Előszó

Részlet a Tarzan és az aranyszőrű oroszlán című kötetből:

Az aranyszőrű oroszlán.

Sabor, a nőstényoroszlán, egyetlen, még pihés kölykét szoptatta, mely foltos volt, mint Sheeta, a leopárd. Oldalán elnyúlva feküdt a forró napsütésben, sziklaodúja előtt. Szemeit félig lehunyta, de azért éber volt. Még nem régen három ilyen pihés kis kölyke volt - két nőstény és egy him és milyen büszke volt azokra Sabor, meg Numa is, az apjuk! Mindketten büszkék és boldogok voltak. Zsákmány azonban kevés volt és a rosszul táplált Sabornak nem volt annyi teje, hogy három nagy kölykét kellően tudta volna táplálni. Jött egy hideg eső és kis kölykei megbetegedtek. Csak a legerősebb maradt életben - a két nőstény megdöglött. Sabor gyászolt, ide-oda járt a nyomorult, sártól mocskos szőrcsomók mellett, nyivákolt és vonított. Egyszermásszor az orrával bökdöste az élettelen testeket, mintha fel akarná őket költeni a hosszú álomból, melyből nincs többé felébredés. Végre abbahagyta a hiábavaló erőlködést és szilaj lelke minden erejével az életben maradt, kis himkölyök felé fordult. Ezért volt Sabor még a szokottnál is éberebb.
Numa, a himoroszlán nem volt otthon. A tegnapelőtt éjjel ejtett zsákmányt haza hurcolta odujokhoz és tegnap éjjel megint elment, de még nem jött vissza. Sabor félig szundikálva, Wappir-ról, a kövér antilopról álmodozott, amit hatalmas párja talán éppen most hurcol haza neki a dzsungelen keresztül. Sőt lehet, hogy az oroszlánok legfinomabb csemegéjét, Paccot, a zebrát hozza. Ó, az izes, nedvdus Pacco! Sabornak kicsordult a nyála.

Részlet a Tarzan és Opar kincsei című kötetből:

Belga tiszt és arab embervadász

Werper Albert hadnagy úr egyedül családja tisztes nevének köszönhette, hogy gyalázatos viselkedése miatt nem dobták ki a hadseregből. Ahelyett hogy haditörvényszék elé állították volna, amit nagyonis megérdemelt, áthelyezték a legsötétebb Kongónak erre az istenhátamögötti katonai állomására. Werper eleinte hálás is volt ezért, de hat hónap idegörlő egyhangúsága és magánya elfeledtették vele, hogy milyen méltányos elbánásban részesítették. Állandóan a sors ellen vádaskodott magában. Mélységesen sajnálta magát és ingatag jellemezte ezt az érzést fellebbvalói elleni gyűlöltté formálta át benne, holott jól kellett tudnia, hogy nekik köszönhette a szégyenletes lefokozás elől való megmenekülését.
Visszasírta a brüsszeli szép napokat, pedig inkább bűneit sirathatta volna, amelyek miatt el kellett hagynia a világnak e legvidámabb fővárosát. Addig-addig emésztette magát, míg minden elkeseredése közvetlen felettese, az állomás parancsnoka ellen összpontosult, aki századosi rangban képviselte azokat a hatóságokat, melyek oly enyhe büntetésben részesítették. Vissza