Edgar Allan Poe összes költeményei

Előszó

Részlet a könyvből:
A költő, akihez a tegnapi Európa a legjobban vonzódott az amerikai költészet nagyjai közül, 1809-ben, január 10-én született Bostonban. Csak két-három esztendős, mikor szülei - egy színészpár - elhalnak, s őt a családnak egy módos barátja, Allan nagykereskedő veszi magához. Hétesztendős, mikor nevelőapja magával viszi Angliába, - ott, London környékén iskolázik öt éven keresztül. Ez idő alatt nevelőszüleivel sem érintkezhetik.
Visszatérve Amerikába, diákéveit Richmondban folytatja. Tehetséges, szép és érzékeny fiú. Tizenhét éves korában a charlottesville-i egyetem hallgatója, s amit életének erről a szakaszáról tudunk, az Jókai-hősöket juttat az eszünkbe : megjelenése hódító, Tassót fordítja angolra, mérföldeket úszik ár ellen, félelmetesen önérzetes és indulatos, szikrázóan szellemes vitázó és - szenvedélyes kártyás. (Az apja is híres kártyás volt és nagyivó.) Az egyetemről csakhamar kitessékelik, katona lesz, majd beiratkozik a west-point-i katonai akadémiára. Sokáig itt sincs maradása; szakít nevelőapjával is, aki kereskedőt szeretne faragni belőle. Ekkor - 1831 táján - kezdődik élete második, fájdalmasabb szakasza. Írásból és szerkesztésből él, olcsó magazinok munkatársa. Hol nyomorog, hol nekilendül, kísértethistóriái és kíméletlen bírálatai ismertté teszik a nevét. Megházasodik, tizennégy éves unokahugát, a tüdőbajos Virginiát veszi feleségül. Poe ekkor huszonhét éves. Mikor Virginia meghal, harmincnyolc. Ezidőben már rokkant idegzetű, visszaeső iszákos. Újra házasságról ábrándozik, egy megözvegyült ifjúkori szerelmét venné el, de néhány nappal az esküvő előtt, 1849 október 7-én eszméletlenül, részegen szedik föl a baltimore-i utca sarából. Többé nem is tér magához... Vissza

Fülszöveg

Edgar Allan Poe halálának századik évfordulóját ennek az esztendőnek az őszén ünnepli a világ, s a magyar irodalom a nagy amerikai költő összes verseinek modern fordítású kiadásával méltón veszi ki részét az ünnepségekből.
A holló költője körülbelül nyolc-kilenc évtized óta népszerű Magyarországon, és leghíresebb versének méltó magyar tolmácsolásában két költőnemzedék legjobbjai vetekedtek. Edgar Allan Poe-t korábban többnyire úgy jellemezték, mint aki a "legeurópaibb" Amerika költői közül, s ezzel a jelzővel a méltatók nyilván a költő elfinomult, magasba húzódó szépségimádatát, a röghöz tapadt amerikanizmussal szemben az európai romantika irracionális szféráinak meghitt kultuszát akarták honorálni. Ma pontosabban látjuk a dolgot és tudjuk, hogy azok mögött, amelyeket ez a boldogtalan költő a színekkel zengő sáncok, bástyák és várfalak mögött, amelyeket ez a boldogtalan költő a csillagok, temetők, szellemek és a halál képzeteiből s egy álomvilág szenvedően gyöngéd zenéjéből épített-szőtt magának, egy tragikusan gyönge megfélemledett lélek keresett menedéket a viharosan kapitalizálódó Amerika brutalitásai elől. Poe úgy iszonyodott a barbár kíméletlenséggel nekirugaszkodó, gigászi tőkésedés harcaitól, mintha példátlanul érzékeny fantáziájú vagy könyörtelenül elemző és következtető elméje már a kapitalizmus klasszikus szakaszában is megérezte-meglátta volna a felszín alatt csírázó és néhány rövid évtized alatt egész pokoli félelmetességében kibontakozó társadalmi káoszt: a nyomorgók millióit, a kizsákmányolás elviselhetetlen igaztalanságát, a háborúk pusztításait... A polgári Európa csak a ritmusok és rímek álmatag virtuózát, a lehellet és árnyalatok, az álomtalan gyöngéd nyelvi lelemények csodálatos mesterét ünnepelte benne, a delejes muzsikájú melankólia, a szépséggé bűvölt fájdalom művészét, egyszóval - jellemző módon - inkább nyelvi, stiláris értékei, formái és zenei hatásai felől közeledett hozzá hódolattal - minket, sokkal inkább, komor tartalmával ragad el a költő, azzal a megrendítő, kínlódó és jeges idegenséggel, amelyet tülekedő korával szemben érez, és amely oly tragikus, reménytelen és áttörhetetlen magányba rettenti. Vissza