Édesapánk, Dr. Schulek Tibor

Fülszöveg

A félárva Schulek Tibor 14 évesen kitört a német pietista kollégiumból: magyar akart lenni. 1919-ben a haza rettenetes sorsa nagyon elszomorította. Kereste a nemzeti elbukás okát. Akkor olvasta „Az elnémult harangok"-at, megrendítette. Megsejtette a megújhodás egyetlen lehetőségét: a magyarságot vissza kell vezetni Istenhez. Elhatározta, hogy lelkészi pályára lép. A lipcsei teológia lélektelensége kiábrándítóan hatott rá. De Bornemisza Péter hatására elkötelezte magát a szép, az igaz és a hősi iránt. A frontról írt tábori lelkészi jelentésében bátran mutatott rá a vereség mélyebb okaira. A Kádár világ udvaronci kórusában a relativizáló marxi erkölcsöt és az abortusz engedélyezését vállalhatatlannak tartotta, és nemzetgyilkosságról is szólt egy lelkészgyűlésen. Püspöke egyházi bíróság elé hurcolta: megszüntették lelkészi szolgálatát. Élete fő művének az evangélikus énekeskönyv megújítását tartotta. Évtizedeken át céltudatosan dolgozott: kutatott, fordított, szervezett, hogy a tiszta hitre vezető veretes Luther énekek és a magyar reformáció gyöngyszemei újra felzendüljenek a gyülekezet ajkán. Énekeskönyvünk valóban megújult, a szerkesztő bizottságból azonban kihagyták. Énekfordításait, olykor a régi magyar énekszövegeket is átírogatták. Őt azonban nem rendítette meg sem a mellőzés, sem a szovjet tankok dübörgése, sem az európai himnológiai konferenciáktól való távoltartás, sem lelkészi szolgálatának szilenciuma: erős lélekkel dolgozott tovább. Mi pedig neki és párjának köszönjük a család melegét, a nélkülözni és szolgálni tudást, az istenfélelmet és az igaz magyarságot, a lelki-szellemi igényességet, a bátorságot az igaz ügyért való küzdelemhez. Mert örökölhettük hitét: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál; azoknak, akiket elhívott." Vissza