Édesanyám dalai

Fülszöveg

Édesanyám - Zsók Jánosné Kásler Ilona - kilencedik gyermekként 1908. január 17-én született Déván, és 1993. január 7-én halt meg ugyanott. Tíz nap híján nyolcvanöt évet élt. Szülei Kásler (Szepi János) Márton és Csobot Erzsébet - 1888-ban települtek Dévára a bukovinai Andrásfalváról. Tizenegy gyermekük született, ebből hét maradt életben. Édesanyám iskolai végzettsége négy elemi. Hat gyermeknek adott életet, ebből ötöt nevelt fel. Álmai beteljesülését - a hangszeren való játszást - gyermekeiben remélte. Odaadó anyagi támogatása révén négy fiúgyermeke középfokú hangszeres ismeretekre tehetett szert. Otthoni zenélgetéseinkkel, hangszergyakorlatainkkal sok éven át édesanyánknak mi szolgáltattuk az „élő zenét".
Határtalan énekszeretete, valamint a zene iránti rajongása, vágyódása egész életét meghatározta.
Kivételes daltudását 1970-ben ismertem fel, amikor a Hunyad megyébe telepedett bukovinai székelyek dalait, hagyományait kezdtem gyűjteni. Nagy figyelemmel kísérte dallamgyűjtő útjaimat, és érdeklődéssel hallgatta élménybeszámolóimat. Az énekeseket, az adatközlőket az ő tanácsára kerestem fel. Tudta, hogy az idős nemzedék soraiban ki tud szépen énekelni, és ki tud sok éneket. Nem kis meglepetésemre az adatközlők visszairányítottak édesanyámhoz.
Édesanyám örömmel és lelkesedéssel fogadta ötletemet, hogy felvételt készítek teljes dalismeretéről, amit azzal toldott meg, hogy jó volna, ha vennénk egy magnetofont, mert kölcsönkért magnetofonnal jártam gyűjteni. Egész nyáron „piacoltunk", zöldséget árultunk, s az összekuporgatott banikból, lejekből lassan összegyűlt a szükséges pénzösszeg: megvehettük a magnetofont.
Füzetet és ceruzát vásároltam édesanyámnak, s megkértem, ha napközben eszébe jutnak az énekek, írja le azok első sorát. Attól kezdve mindig egy ceruzavéget és egy darab papirost tartott magánál, hogy otthon, a ház körül, a mezőn, a piacon vagy bárhol, esetleg éjszaka két alvás közt, ha eszébe jutott egy dal, rögtön lejegyezte a címét. Két hónap múlva sürgősen hazahívott, hogy kezdjük el a dalok felvételét. Édesanyámat életének utolsó szakaszában - több mint két hónapig - éjjel-nappal én ápoltam, én gondoztam. Ha rosszul volt, ha sírógörcsei voltak, elkezdtem énekelni. Rövid időn belül derűs lett az arca, elkezdett velem énekelni. Legtöbbször csak én énekeltem, s ő behunyt szemmel hallgatta, néha egy-egy dallamrészt velem együtt énekelt. Ha elhallgattam, megkért, énekeljek tovább. Sokszor nagyon fáradt és kimerült voltam, de megpróbáltam összeszedni minden erőmet, mert tudtam, hogy az ének megnyugvást jelent számára, ezzel enyhíthetem belső fájdalmát. Állítom, hogy az énekléssel legalább két héttel meghosszabbítottam édesanyám életét. Vissza