Előszó
Részlet a könyvből:
Az édesapa elmegy
Jutka még csak nyolcéves volt, de a családban máris úgy hívta mindenki, hogy az édesanya jobbkeze. Tudott vigyázni a pólyásbabára, a kalácssütésre, de még a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Az édesapa elmegy
Jutka még csak nyolcéves volt, de a családban máris úgy hívta mindenki, hogy az édesanya jobbkeze. Tudott vigyázni a pólyásbabára, a kalácssütésre, de még a borsólevesre is, ami pedig minden tudományok tudománya.
A kiscsirkéket meg éppen nagyon tudta gondozni. Nem felejtette el, hogy azoknak is korog a begye, ha evésidő van. Akkor már kapta Jutka a csepp szakajtót s vitte az ocsút:
- Pipipi, pipikéim! Gyertek enni, terítve az asztal! És jöttek a pipikék, egymást taszigálták, úgy siettek. Két kis sánta csirkéje volt Jutkának. Ügy bújtak ki szegénykék a tojásból, sántán. Azokat futás közben csak átugrotta a többi. Lemaradtak a kis sánták a versenyben, de Jutka észrevette őket.
- Itt a porciótok, kis koldusaim! - szórta nekik külön helyre az ocsút s gondja volt rá, hogy fel ne kapkodják onnan is a fürgébbek.
Mivel Jutka ilyen aranyszívű, okos kislány volt, édesapja is őt vette elő, mielőtt a háborúba ment. Az utolsó napon magához ölelte az ő kis Jutkáját és így szólt hozzá:
- Édes kicsi lányom! Tudom, hogy te vagy az édesanyád jobbkeze, azért én most beszélni szeretnék veled.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal