Előszó
"Jubiláló koreográfusok" című sorozatunknak ez a száma kettős évfordulóján köszönti Rábai Miklós Kossuth díjas Kiváló Művészt: 50. születésnapja egybeesik az Állami Népi Együttes 20 éves fennállásával.
Rábai Miklós a magyar amatőr néptáncmozgalom legjobbjai sorából, a békéscsabai "Batsányi" táncegyüttes éléről lépett a hivatásos pályára, s ezt soha nem felejtette el. Tengernyi gondja, munkája közepette is mindig volt ideje arra, hogy az amatőr néptáncegyüttesek tevékenységét rendszeresen figyelemmel kísérje és segítse.
Két évtizedes hivatásos pályája során koreográfusi erényei mellett kitűnő rendezői talentumai is szélesen bontakoztak ki. A néptánc sokrétű, demonstratív megjelenítésének - életművében - jelentős állomásai: a reprezentatív triós formák meghonosítása, (ének-zene-tánc), a magyar balladavilágból merített alkotások sora, a forradalmi múlt ábrázolása a néptánc formanyelven stb. . . mind megannyi bizonyíték a népművészet korszerű feldolgozási lehetőségei mellett.
Életművét a népművészet rajongó szeretete mellett a tudatos alkotófolyamat megteremtéséért vívott küzdelem, a művészet és társadalom közötti szálak erősítéséért folytatott szívós munka jellemzi.
Az itt közreadott "Ecseri lakodalmas" sokrétű és gazdag hivatásos munkásságának legelejéről származik, az Állami Népi Együttes alapító műsorának címadó kompozíciója, a magyar néptáncművészet klasszikus alkotása. A mű lakodalmi szertartásaink ünnepélyességét, a népművészetben örök témaként jelentkező szerelmi líra gazdagságát mestermívű formákba öntötte Rábai Miklós ebben az alkotásban. Szépségét, művészi értékeit azóta már új táncos generációk éltetik tovább az együttes repertoárján. A mű ragyogóan állja az idők próbáját: változatos mozgásai, szindus hangulati világa töretlenül él a legfiatalabbak előadásában is. Bízunk benne, hogy kiváló amatőr táncegyütteseink lábán további sikerek útjára lép a magyar táncművészeinek ez a reprezentatív alkotása.
Kettős jubileumán szeretettel köszöntjük Rábai Miklóst: "Micu bácsit", és kívánjuk, hogy még sokáig dolgozzon jó egészségben, a fiatal magyar néptáncművészetért. Egyben sok sikert kívánunk az Állami Népi Együttes tánckarának is további munkásságához.
Vissza