Magyarország története

Előszó

Részlet a könyvből:

A MAGYAR ŐSKOR

Miként az egyéneket családjuk leszármazása, úgy a népeket eredetük kérdése minden időben sokat foglalkoztatta. A magyar népnek, sajnos, kiveszett fabulái között, amelyekre megvetéssel tekintettek azok az udvari papok, akik először írtak nálunk öntudatos szerkesztéssel oktató és szórakoztató „gestákat", tudós történeti munkákat, bizonyára több is volt, amely az eredettel foglalkozott.
Kézai Simon, Kun László udvari papja őrizte meg számunkra krónikájában a kétségtelenül ősi hagyományból merített nőrablás mondáját. Hunor (Hun-eri, hún ember) és Magor (Magyar) a Maeotis (a mai Azóvi-tenger) ingoványaiból előtörve, a pusztán férfiak nélkül mulatozó asszonyokra, Belar (Bolgár) fiainak feleségeire találtak, akik között Dulának, az alánok fejedelmének leányai is voltak. Közülük az egyiket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Az egyik házasságból a húnok, a másikból a magyarok származtak. Az elveszett nemzeti krónika, az „ős gesta", amelyet valószínűleg Szent László idejében írtak és ennek alapján Anonymus, aki a tudomány mai állása szerint alighanem III. Béla király jegyzője volt, a fejedelmi családnak azt a hagyományát is megőrizte, hogy az Árpádok a világ ostorának, Attilának a leszármazottai s ez szintén bizonyítéka az akkori nemzeti tudatban meglévő hún-magyar rokonságnak.
Nemzetünk származásáról írásbeli följegyzések egyébként nem maradtak. Vissza