Előszó
Részlet a könyvből:
"Somerset Tuttle MI-je bejelentette, hogy Rachel megérkezett.
- Óhajtja fogadni, uram?
- Természetesen, Jeremy. Mondd meg neki, hogy rögtön jövök!
Rachel tőle merőben...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Somerset Tuttle MI-je bejelentette, hogy Rachel megérkezett.
- Óhajtja fogadni, uram?
- Természetesen, Jeremy. Mondd meg neki, hogy rögtön jövök!
Rachel tőle merőben szokatlanul feldúlt volt, amikor felhívta.
- Sunset - mondta a könnyeivel küszködve; Somerset szerette, ha a becenevén szólítják, amellyel az ellenfelei ugyan a karrierje végére céloztak, mindazonáltal határozottan merész és kalandos csengése volt -, találkoznom kell magával. Nem. Még ma este. Kérem. Nem számít, akármivel van elfoglalva. Nem, nem akarom a telefonban elmondani. Egyedül van? Jó, akkor szabaduljon meg tőlük. Nem fogja megbánni.
Somerset javaslatára, hogy vacsorázzanak együtt, Rachel majd szétrobbant.
- Most, Sunset. Kérem.
Tuttle kedvelte Rachelt. A nő mindig kimondta, amit gondolt, jó humora volt, és nemcsak okos és intelligens, hanem még szép is volt. Lágyan hullámzó barna haj, éles pillantású, kék szempár, és mindehhez a mosoly, amely beragyogta az életét. Szívesen vitte magával, amikor társasági eseményeken kellett részt vennie, mert a megjelentek között vitán felül Rachel volt a leggyönyörűbb. Azok az idióták, akik bolondnak tartották, amiért egy életen át azt próbálta eldönteni, hogy vajon kik lehetnek még odakint a világmindenségben - a kor legfontosabb kérdése volt ez -, csak bámulták irigykedve, amikor végigvezette Rachelt az egybegyűlt sokaságon."
Vissza