Jézushoz vezető út

Előszó

E földön két ellentétes hatalom harcol az emberért: az Erény és a Bűn. Az egyik Krisztusnak, a másik Sátánnak akarja megszerezni az embert. Válaszút elé kerül mindenki; az út egyik ágának végén ott áll Jézus, a másikon pedig a Világfejedelem és hívogat: „Jer, légy az én szolgám!" Melyikhez csatlakozzunk? Legfőbb érdekünk úgy kívánja, hogy Jézushoz, mert noha az ő útja nehéz, de igen áldott út; aki azon jár, jó úton halad. Habár ma Krisztus követése miatt senkit sem fenyeget életveszély, - mint egykoron a tanítványokat, - de azért korántsem mondhatjuk, hogy ezen az úton nincsenek tövisek. Sátán ma is gyakorta megtölti a keserűség kelyhét Jézus követői számára. A legnemesebb szándék is gyakran ellenszenvvel találkozik, az igazság érdekében való buzgólkodás pedig fenyegető ököllel. Gyakran válik gúny tárgyává a Krisztusról való bizonyságtevés, amitől sokan visszarettennek, s Krisztus útjáról a világ szélesebb és taposottabb útjára sietnek lekanyarodni. Pedig mit ér az, ha valaki akár az egész világot barátjának mondhatja, de Krisztus barátságát elveszíti? Meghatóak a költő alábbi szavai, amikor Krisztus nevében így szól szemrehányóan a mai kor emberéhez: Mesternek neveztek s tőlem nem tanultok. Világosságnak is, s felém nem indultok; Útnak is neveztek, de rajtam nem jártok, Életnek neveztek s mégis nem kívántok. Bölcsnek is neveztek s engem nem követtek; Szépnek is neveztek, mégis nem szerettek; öröknek neveztek s elérni nem vágytok, Úrnak is neveztek s engem nem szolgáltok. Irgalmasnak mondtok és nem bíztok bennem, Hatalmasnak mondtok s nem tiszteltek engem, Igazságosnak is s tőlem nem rettegtek! Hogyha elkárhoztok, reám nem vethettek! Vissza