A kis Tomo/Lesz még hajnal

Előszó

Részlet a könyvből:

A KIS TOMO

Szeptember volt, az utolsó háborús szeptember.
A brigád azt a feladatot kapta, hogy támadja meg a moslavinai szőlők alatt húzódó vasútvonalat, rombolja le, és útközben romboljon le néhány állomásépületet, és fegyverezze le az őrséget.
A támadás éjfélkor kezdődött.
Az aknászok csoportja az előrenyomulás irányától jobbra és balra robbanóanyagot helyezett a sínek alá, nehogy rajtuk üssön egy páncélvonat. Tudták, hogy a szerelvény minden éjszaka járőrszolgálatot végez a vonalon. És a páncélvonaton - ez is közismert dolog - ágyúk, nehéz és könnyű géppuskák, jó sok lőszer és katona, sőt néhány kis harckocsi is volt.
Az aknászcsoport két részre oszlott: jobb felé ment Marko, a parancsnok, tapasztalt, gyakorlott robbantó, vele ment a kis Tomo is, a tizenkét éves moslavinai gyerek, aki csak néhány nappal ezelőtt csatlakozott a partizánokhoz. Balra, Popovaca felé, három aknász ment, a többiek meg hátramaradtak, hogy később megrohanják és lerombolják az állomások közelében álló erődítményeket.
A századparancsnok meg Tomo vigyázva osontak a vasúti töltés felé. Robbanóanyagot, huzalt, elemeket vittek magukkal. Már tíz óra tájban a töltés közvetlen közelében voltak. Hallgatóztak a nagy csendben. Semmi hang, sehol egy árnyék, semmi gyanús mozgás. Odakúsztak a töltés lábához, fölkapaszkodtak rá, és a robbanótöltetet a talpfa alá dugták. Hozzákötözték a vékony huzalt, és a dróttekerccsel a kezükben hátrafelé kúsztak. Egészen a közeli kis erdőig mentek, vagy háromszáz méternyire a vasúttól.
És most itt, az erdő szélén lapulva várakoznak. Ha meglátják a páncélvonatot, csak megnyomják a gombot, és akkor...
Akkor a vonat a levegőbe repül. Vissza