Dünkirchen árnyékában...

Előszó

Részlet a műből:
"1939. augusztus másodikán, aznap, hogy az írók, újságírók, regényírók és közírók egymással versenyezve cifra, nagy vezércikkeket írtak a világháború huszonötödik évfordulójáról, a nyaralók megdöbbenve hallgatták az új háború fenyegetve közeledő morgását és a moszkvai MBV ügynökség sürgönye hírül hozta, hogy a francia-angol-orosz tárgyalásokat sikeresen befejezték, aznap... Étienne Colombier elvesztette állását.
Egy hónapi előnye volt tehát többi polgártársával szemben. De azt éppoly kevéssé tudta, mint ön, vagy én. Ha történetesen tudja, nyilvánvalóan nagy dolgokat vitt volna véghez. Ha 1939. augusztus másodikán Franciaország tartalékosai történetesen mind elvesztik állásukat és tudják, hogy már csak egy hónapi békére számíthatnak s egy év múlva német zenekar játszik indulókat a párizsi opera főlépcsőjén, akkor a szeptember másodikát megelőző hamvazószerdán nyilván az egész ország kivonult volna még egy utolsó farsangi éjszakára." Vissza

Fülszöveg

Étienne Colombier párizsi fiatalember születésének órájában elvesztette anyját, nagykorúsága napján az örökségét, majd 1939. augusztus 2-án, egy hónappal a háború kitörése előtt az állását. Közben felesége is elhagyta. Végképp kibillenve lelki egyensúlyából öngyilkosságra szánja magát. De közbelép az élő történelem. Hősünk ráeszmél, hogy a háború szebbnél-szebb lehetőségeket tartogat számára, hogy a halál karjaiba vesse magát. S e perctől kezdve magasabb hatalmak veszik át Étienne életének irányítását. Mozgósítás ... bevonulás ... állóháború a Maginot-vonal előtt... villámháború frontáttörés ... fejvesztett menekülés tankok, stukák, bombázók orkánjában... végül, Dünkirchen, az egykori marne-i csata ellenképe, ahol a taxik és autóbuszok szerepét sétahajók, motorcsónakok, vitorlások, kimustrált dereglyék veszik át.
A francia összeomlás azonban csak drámai kerete Étienne saját, külön regényének. Hősünk a várakozási-háború katasztrófaérlelő csendjében lángoló szerelmi levelezésbe kezd exfeleségével, a párizsi flapper-típus e pillangószerűen édes, lelkileg pehelysúlyú jelenségével... Együttélni nem tudtak, de a háború megtanítja őket, egymástól távol - egymásért élni.
Az író csípős szellemességgel kritizálja a háború előtti francia életviszonyokat, de szívének s részvétének lázas lüktetését érezzük abban a hatalmas sokszínű ábrázolásban, amellyel az égő Dünkirchent fölfesti a nagy tragédia első felvonásának hátterére.
Daninos háborús regénye: a humor, a líra és a dráma pompás, kesernyés koktélje. Vissza