A világ urai

Előszó

... Valóban azok ők: a nagy zeneszerzők és karmesterek, a világhírű virtuózok és énekesek, akik előtt minden sorompó megnyílik, akik művészetükkel koronás főket is leigáznak, mert megértetik velük, hogy ők is csak emberek.
Igen, valóban ők a világ urai, a varázslók, akik még a nemzetek egymás iránt érzett gyűlöletet is képesek enyhíteni...
Gondoljunk Wagner Richardra. Nincsen antagonizmus, amely a németgyűlölő angolok szívéből a Wagner-zene iránt érzett szeretetet kiirthatná! Magam láttam, mikor az évi szezón alatt a londoni Queens-Hallban Sir Henry Wood (1869) vezényletével tartott Wagner-hangversenyekre már jóeleve minden jegy elkelt és a pénztártól százával elküldték az embereket.
Láttam, amikor Melba (1861-1931) asszony, a világhírű ausztráliai primadonna a londoni Royal-Operában a bécsi S c h e f f Fricit a „Bohémek" második felvonása után a kulisszák mögött megverte, földre teperte és a haját cibálta, mert Scheff Frici bravurosan énekelt keringőjét megtapsolták. Melba ezután egyedül a függöny elé lépett és a királyi pár jelenlétének fittyet hányva, csak a fejével biccentett, ahelyett, hogy az udvari páholy felé is mélyen meghajlott volna. De azért nem lett kegyvesztett az udvarnál.
Jelen voltam, mikor Sauer Emil Bukarestben Carmen Sylva titkárának odakiáltotta:
- Moi je suis aussi Majesté... je suis Majesté du piano!
(Én is Felség vagyok, a zongora Királyai)
Liszt Ferenc mesélte, hogy III. Napoleonnak sok szolgálatot tett, míg a leendő császár Londonban élt mint száműzött. Mikor később Párizsban audienciára jelentkezett, a császár átölelte és azzal fogadta, hogy redingotjából kivette a becsületrend butonját és beleillesztette Liszt gomblyukába. Vissza