Dunabogdányi Általános Iskola jubileumi évkönyv 1904-2004

Előszó

Megtisztelő, de nehéz feladat egy ilyen fontos kiadványhoz előszót írni. Mindannyian, akik ebbe a száz éves iskolába jártunk sok-sok élménnyel, humoros és kevésbé kedves emlékekkel tudunk csak visszatekinteni az elmúlt időszakra.
Száz év egy iskola életében hosszú idő. Ugyanakkor, ha arra gondolunk, hogy apáink, nagyapáink idejében épült, már nem is olyan késői múlt, amiről megemlékezünk.
Környezetünkben nem ismerek olyan iskolaépületet, mely száz éves lenne. Mindenképpen dicséretesnek mondható a falu akkori vezetőinek gondolkodásmódja, hiszen nagy bölcsességgel egy ilyen impozáns épületet emeltek a falu oktatási feladatainak ellátására. Már ők is tudták, hogy a tanítás mennyire fontos feladat.
A németajkú lakosság magas aránya miatt az oktatás a második világháborúig két nyelven folyt. A tolerancia tehát már akkor is alapvető fontosságú volt. A helyi őslakos magyarok és a svábok jól megfértek egymással.
Az ötvenes évek elejétől már nekem is vannak személyes élményeim. Kitűnő pedagógus generációk keze alatt „formálódtunk". Volt, akit jó szóval, volt, akit némi „ösztönzéssel" igyekeztek tanáraink nevelni. Hogy mennyire volt sikeres munkájuk, azt majd az utókor eldönti.
Nem tudom, mennyire az azóta eltelt sok év teszi, de úgy emlékszem, szívesen jártam ebbe az iskolába. Lehetett szeretni ezt a sulit. Talán még akkor is korszerű volt, de szinte bizonyos, hogy szellemisége volt az, ami legtöbbünket megragadott. A nehéz időkben a tanárok összekacsintáson alapuló szoros együttműködése, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatuk megvédte az iskolát mindazoktól a külső hatásoktól, melyek megzavarhatták volna a diákok életét. Köszönöm mindannyiuknak. Manapság felgyorsultak az események. A most felnövekvő gyerekekkel való foglalkozás bizony komoly pedagógiai feladat. Az új, modern oktatási formák megpróbálják követni a folyamatosan változó körülményeket hol több, hol kevesebb eredménnyel. Nem irigylésre méltó a feladatuk. Tudniuk kell azonban, és bizonyosan tudják is, hogy rendkívüli a felelősségük. Nagyrészt rajtuk múlik a kezük alatt felnövekvő gyerekek jövője. Bíztatnunk és támogatnunk kell őket ebben a fontos munkában, vagy inkább hivatásuk gyakorlásában gyerekeink és unokáink érdekében.
A jubileumra kívül-belül megújult az iskola. Sok új kezdeményezés is elindult az oktatási munkában. Kezdődhet hát az újabb száz év. Gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak és mindenkinek, aki valamilyen módon kapcsolódik az iskola munkájához, sok türelmet kívánok. Kérem a pedagógusokat, hogy szeressék a gyerekeket, még ha néha nehéz is megérteni lelkivilágukat ebben a zaklatott világban. Higgyék el, megéri. Vissza