Schiller és a formaszépség eszméje

Fülszöveg

Részlet a könyvből:
"Az Ön szellemének szemlélete - írta Schiller ismeretségük elején Goethének - váratlan világosságot vetett sok mindenre, amit nem tudtam tisztázni magamban. Több spekulatív gondolatomhoz hiányzott a tárgy, a test, és Ön s a nyomára juttatott. Figyelő tekintete, amely oly csendesen és tisztán nyugszik a dolgokon, megóvja Önt a mellékútra kerülés veszélyétől, ahová éppoly könnyen visz az elmélkedés, mint az önkényes, és csak önmagának engedelmeskedő képzelőerő. Az Ön helyes ösztönében megvan mindaz, és sokkal teljesebben, amit az elemzés oly fáradságosan keres..."
Nagy jelentőségűek és elhatározó erejűek ezek a mondatok, melyekben a felismerés éppolyan zseniális, mint a tárgy, amelyre vonatkozik. Ez nem a törpe szellem hódolata a nagyság előtt, hanem az egyik zseniális alkotó csodálata a másik iránt. Schiller az ifjúság útkereső küzdelmein túljutva, élete utolsó évtizedének kezdetén és a ráció századának alkonyán eljut az értelem világosságának fényéről egy harmonikus belátásig. A korai német felvilágosodás egyoldalúan száraz, teóriákat gyártó észkultusza és a Sturm und Drang irracionális forrásokból táplálkozó, szenvedélyes lobogása és zseni-imádata mintha az ő lelkében keresné a megbékélést, a kiegyenlítődést. Egyképpen látja a hideg spekuláció és az irracionalista fantázia veszélyeit, és az alkotó művész "ösztönében" voltaképpen az emberi természet teljes harmóniáját, értelem és érzelem teremtő együttműködését áhítozza. Vissza