Duáltörvény

Előszó

Az ember egész életét, mégpedig nemcsak a földi, hanem az örökéletét is determináló két legfőbb kapcsolat: az Istennel és a saját lelki másával való összeköttetése.
Első pillanatra talán különösnek tűnhetik föl ennek a két viszonylatnak fontosság tekintetében közvetlenül egymás mellé állítása, de ha a dolog lényegébe mélyebben beletekintünk, ki fog tűnni, hogy csakugyan ezen a két szálon függ az emberlélek a bűnök sötét tengere fölött s egyformán szükséges, hogy mind a két szálba minden erejével belekapaszkodjék, ha meg akar menekülni az elmerüléstől: a kárhozattól.
Vizsgáljuk meg tehát ezt a kérdést közelebbről.
A „Szellem, erő, anyag'' az ősbukás tárgyalásánál megállapítja, hogy a két fő bűn, amely a szellemet a menynyei tisztaság állapotából, tehát a Mennyből eltávolította: a gőg és az érzékiség. A gőg az Atyától szakította el, az érzékiség pedig a lelki másától távolította el. Ebből természetszerűen következik, hogy mennyei Atyjához csak akkor térhet vissza, ha megtisztult a gőgtől, lelke másával pedig csak akkor olvadhat ismét össze, ha megtisztult az érzékiségtől.
A gőgtől való megtisztulás útja a szenvedések és megaláztatások rengetegén vezet keresztül, s akkor ér véget, amikor a szellem már minden gátlás nélkül felhasználható az Atya akaratának végrehajtására, tehát akkor, amikor már annyira szereti mennyei Atyját, hogy Iránta való szeretetből és hűségből mindent képes elviselni anélkül, hogy tudná, miért érik őt a csapások és szenvedések, szóval amikor már megérett az áldozathozatalra. Vissza