DRéHER JáNOS

Előszó

Az első dolog, ami feltűnik Dréher János képeinek láttán, hogy művei léptékváltó szerkezetességben élnek. Tehát egyszerre mutatnak távoli és közeli, kicsi és nagy, oldal és felülnézeti, (sohasem perspektivikus!), szabadkézzel és segédeszközökkel rajzolt-komponált, formátlan és mértani jellegű, asszociatív motívumrészleteket és felületeket. Továbbá, hogy bármelyik, osztott területekre harmonizált vakolatképének a felülete mindig valami nagyobbnak a részleteként látszik (vagy legalábbis így értelmezhető) - erre utalnak a képszéleknek futó, képzeletben folytatható, parcellázó egyenesek (esetleg görbe, íves, cikk-cakk vagy szabálytalan úton járó vonalak) -, ezért ezt a logikát követve, egy-egy újabb kiemeléssel vagy kivágással minden művéből újabb és újabb alkotás nyerhető. Tehát minden kereső-keretező motívumszűkítés: kiemelés; és minden kvadrátosított kiemelés: viszonylagossá tett nagyítás; út a monumentalitás, az öntételező, mikro- és makrokozmikus képvalóság felé. Ennek az üres képkereten át történő, nézelődő, kereső-kiválasztó módszernek a lényegét - amelynek el is készíti segédeszközeit - tanulságos módon világíthatjuk meg egy, a magyar művészettörténetből merített példa segítségével. Vajda Lajos Szentendrei házak (1936) című képéről van szó, ahol a művész síkszerűen összeszerkesztette, frontális nézetet adóan egymásra vetítette a falusias jellegű kisvárosban gyűjtötte építészeti motívumait. Az eredmény meglepő: a ház-kép még felismerhető, a valósággal összevethető, de mégsem egyetlen konkrét, szemmel vagy objektívval egy pontból befogható látványegyüttesre, sokkal inkább egy álomszerű, költői látomásra emlékeztet bennünket, ahol az egymásmellé és egymásra került áttetsző épületrészletek egy új, egy egyszerre tipikus és különös, senki máséval össze nem téveszthető, érzelmesen animált, bár emberek nélküli, szentendrei kulisszahelyzetet tárnak elénk. Dréher János kifedő módszerével a szóban forgó Vajda-kép bármely tetszőleges részletét látszólag Dréher-művé lehetne változtatni. Nála azonban az alkotás művelete egészen más alapokon nyugszik, és más szempontok szerint épül fel, mint Vajdánál. Elvileg megőrzi Vajda konstruktív szürrealizmusának montírozó és kollázsoló technikáját, de már nem a feldolgozandó és megörökítendő konkrét valóság látványából, hanem egy egyénivé tett anyaghasználatból és műveleti eljárásból indul ki, melyen keresz1 A mű megtalálható a Levendel-gyűjteményben. Vissza