Örvény

Fülszöveg

Draskóczi Ágnes türelmes költő. Nem sietett versei közreadásával, nem keresett kapkodva népszerűséget. Oka van az írásra, méghozzá különleges oka. Kényszerítő morális feladat számára a rögzítés, a pillanat, a múlt, a külső és I belső táj megörökítése. Számára az írás tétje nem a jelenvaló, kézzelfogható siker - szakrális cselekedet, így nem elhamarkodható.
Az alapos megfigyelés, a beállítás pontossága, a megfelelő fény kiválasztása, a műhelymunka precizitása jellemzi írásait, akár a jó „fényképész" felvételeit.
Verseinek tárgya alapvetően az értelmiségi lét mindennapos küzdelmeiből merít, a látszólag egyszerű mindennapok fátyla mögé néz: a gyerekkor, a felnőttkor tájait és szereplőit - köztük önmagát - nem retusálja, fájdalmas és derűs felismeréseit sem festi át. Tárgyait - valóságos vagy irodalmi hőseit, a test és a lélek utazásainak jól megválasztott vidékeit - jól ismeri, a legjellemzőbb látószögből ábrázolja. Sorait olvasva mégis szépnek látjuk a málló vakolatú lépcsőházat, a szűk padlásszobát, megszeretjük a számunkra idegen ismeretleneket. Verseiben a valóság mindig felmutatja allegorikus síkját is, letisztult költői nyelvének metaforikus utalásrendszere a látványon túl sejthető lényegre mutat.
Lírája egyaránt tartalmaz kötött formában írt és szabad verseket, melyek azonban valamiféle forma emlékét szinte mindig őrzik. A választott forma számára soha nem üres virtuozitás, a mesterségbeli tudás fitogtatása - mindig a tartalomhoz legillőbb szükséges és egyetlen lehetőség.
Molnár Krisztina Rita költő
A könyvet lapozva a költői képek és a festői képek egyszerre szólnak hozzánk; illetve adják át egymásnak a szót, a színt, a formát, a bezáruló, majd kinyíló tereket. Miske Emő a néma költészet nyelvén közeledik hozzánk. Idézi közös álmainkat, a négy őselemhez: a földhöz, a vízhez, a tűzhöz és a levegőhöz szervülő érzéseinket; tengeri utazásainkat, időtlenné vált pillanatainkat. Lebegéseinket, csendes sírásainkat, bizonytalan szárnyalásainkat, otthonkereső vágyainkat. A mozgalmas felületek, a színfoltok egymáshoz tapadnak, egymásra rétegeződnek: akárcsak az ókori mitológiák és az egyéni mítoszaink jelenünkkel való érintkezési pontjai. Jó végigtapintani ezeket a mívesen megmunkált felületeket, lélekkel átitatott időkövületeket, megtett útjainkat, az intim külső és belső tereket. A verssorok, a lírai tételek és a grafikai-plasztikai, festői kompozícióelemek találkozásának, dialógusának válhat részesévé az olvasó. A kép és a szó bennünk egyesül és kezd új életet... Sipos Endre Vissza