Dramaturgiai dolgozatok I-II.

Előszó

Részlet:


Alföldi Szinműtár
Az Alföld, a mily gazdag gabonában, oly szegény irodalmi terményekben s a minő nagy tiszteletben áll előtte a szalonna és töltött káposzta, épen oly kevés becsűek a könyvek. Az írók és könyvárúsok bizonyságot tehetnek. Túl a dunai részen mindig két annyi könyv kel el, mint a Tisza áldott vidékén; Debreczenben közelebbről is megszüntek a Csokonai lapok és Szegednek egyetlen lapja még mindeddig nem tudott fölelevenülni. Szomoru dolog; annyival inkább, hogy az alföld a magyar elem fészke.
Azt hitte az ember, hogy a mult évek, midőn minden ember kénytelen volt hirlapot olvasni, e vidéket is közelebb hozzák az irodalomhoz. A hirlapok után majd könyvek következnek, s a szellemi haladás megkezdi emelkedését. Azonban, úgy látszik, hogy Debreczen, Szeged és más alföldi nagyobb városok polgárainak még most sem vált életszükségletökké egy kis olvasás. Elég a kalendárium, melyben a vasárnapok, időjóslat, magzatok, atyafiak, komák és komaasszonyok névnapjai feltalálhatók.
Igen rosszul van ez igy. Nincs miért büszkélkedni a tősgyökeres magyarsággal, magában az csak holt kincs. Jó pénzzé kell verni és forgásba hozni, hogy vegye hasznát az ország. Ugy fáj az ember lelke a látományon. A nemzet életerős tagjai munkátlanul, tétlenül, s a szellem lekötve bennök. A jó s legépebb magyar természet, annyi szép képesség kifejletlenül, vagy tévesztett irányban. Vissza