Drámák I.

Előszó

A mű eredeti címe: Jeru'sálem' pusztulása. Eredeti vitézi szomorú játék öt felvonulásokban. Flavius Josephus', akkoriban volt Gaileai igazgató' régtalált Írásaiból: szerzette Katona Jósef H. J. 1814. A későbbi kiadások alapjául szolgáló szöveg Pest vármegyétől került a Nemzeti Színház könyvtárába. A drámát mind 1814-ben, mind 1833-ban a cenzúra engedélyezte, de színpadra soha nem került.
Korábban már felmerült a gyanú, hogy Katonának ez a műve is átdolgozás, forrását azonban nem sikerült megtalálni. Valószínűbb, hogy valóban eredeti drámáról van szó. Bayer József szerint "mintha csak Bánk Bánjához készült előtanulmány volna, úgy hat ma az olvasóra". Gyulai felhívta a figyelmet Titus és II. Endre, Mária és Melinda rokonságára; Bayer ezt kiterjesztette Simon és Petur, János és Mikhál, Florus és Biberach, sőt Berenice és Gertrudis hasonlóságára is.
Van ebben jó adag túlzás. Kétségtelen, hogy Katona szélsőséges és meglehetősen általános típusokkal dolgozott a Jeruzsálem pusztulásában, nem csoda tehát, hogy a "jó király" (Titus), a "gonosz intrikus" (Florus), a "szerencsétlen nő" (Mária), aki megőrül, valamilyen formában a Bánk bánban is megtalálható. Egyes szereplőket mindkét drámában egy-egy ismétlődő kiszólással jellemez. A két műnek azonban alapvetően más mind a problematikája, mind a dramaturgiája. A bánk bán a klasszicizmus módszerei szerint fűzött jelenetezésre és pszichológiai elemzésre épül, a Jeruzsálem pusztulása pedig a korban divatos rémdráma és lovagdráma módszereire, vagyis a lélekrajzot nem tekinti a szerző feladatának. Az sok sem mellékes különbség, hogy a Jeruzsálem pusztulása prózában íródott; ekkoriban a magasztos téma, ha irodalmi rangú megformálást akart a költő kölcsönözni neki, főképpen, ha tragédiáról volt szó, a kánon szerint verset követelt. Tragédia a jeruzsálem pusztulása, de nem a klasszicizmus esztétikájának megfelelő tragédia, inkább a benne előforduló szörnyűségek miatt nevezi annak a szerző, pontosabban szomorújátéknak hívja, és ez a műfaji meghatározás elég tág abban a korban ahhoz, hogy akár színházi ponyvát is jelenthessen. Ponyva a Jeruzsálem pusztulása annak rendje és módja szerint, hiszen ismert szerző (Flavius) történetírását helyezi a színpadra, és mindössze egyetlen jelenet Katona eredeti leleménye, Matathias és felesége toronybéli kockázása, bár lehetséges, hogy ezt az ötletet, lévén kézenfekvő és korábban is, azóta is a drámaírók kedvelt játéka, máshonnan merítette. A döntő eltérés azonban az, hogy a Jeruzslem pusztulásában Katona még nem tesz kísérletet a nemzeti tragédia megteremtésére. Flavius adattömegéből kiválasztja a drámailag hatásosnak tűnőket, és - minthogy epikus történet akkoriban még ábrázolhatatlan a színpadon - megpróbálja ezeket egymással oksági viszonyba hozni, cselekménybe állítani. Vissza

Fülszöveg

Katona József, Vörösmarty Mihály, Hamvas Béla - a három nagy világértelmező, a permanens válságok írói, mindhárman Spiró György szellemi rokonai. Nem véletlen, hogy a szerző magyar átiratokat egybegyűjtő drámakötetében olyan alkotásokhoz nyúlt, amelyek szemléletükben, a világértelmezésükben közel állnak hozzá. Így képes volt a tetszhalott műveket felrázni, s igazi, élő lelket lehelni beléjük. Időnként ugyanis a remekművek is leporolásra szorulnak, ha az idő vasfoga megfosztja őket régi nagyságuktól.
Spiró György a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb művésze. Szinte valamennyi irodalmi műfajban kipróbálta tehetségét: írt verset, regényt, számtalan novellát, drámái pedig a magyar színpadok legnépszerűbb előadásai közé tartoznak.
Spiró György elsőként színre vitt drámája, a Nyulak Margitja óta számos színpadi művet írt. Élete, művészete ezer szállal kötődik a színház világához: 1982 és 1992 között a kaposvári Csíky Gergely Színház dramaturgjaként dolgozott, az 1980-as években kiemelkedő szakmai és közönségsikereket ért el a Katona József Színházban bemutatott darabjaival ( Az imposztor, Csirkefej), az 1990-es években a szolnoki Szigligeti Színházat igazgatta, illetve tanított a Színművészeti Főiskolán. Irodalmi munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták, többet közt József Attila- és Kossuth-díjjal.
A XVIII-XIX. század fordulójáig a színházi szerzők rendszeresen éltek az átirat módszerével. "Vettek egy jó darabot, és még jobbat csináltak. Ez volt a görögök, Shakespeare, Moliére, Goldoni módszere: nagyon jó módszer, Brecht is használta. Vettek egy már bevált, sikeres alaptörténetet, és vámpírként kiszívták belőle az igazi nedveket. (...) Úgyis kollektív munka minden jó mű. Minden drámaíró egy nagy sorozat végén van, és a mai mérték szerint bevallhatatlanul sokat tanul az elődöktől, esetenként a kortársaitól is" - vallja Spiró György. S hogy átírással milyen időszerűvé tehetők a régi művek, mi sem bizonyítja jobban, mint jelen kötet. Vissza