Dráma félvállról

Fülszöveg

A Párbeszéd a sorssal című regénye óta Kolozsvári Grandpierre Emil minden regénye - a Csendes rév a háztetőn, Változatok hegedűre, A burok - a boldogság, az ember önmegvalósításának problémájával foglalkozik. Annak az útnak az állomásait mutatja be, amely a látszatléttől a tudatos, saját törvényeit megteremtő létformáig vezet, a harmóniáig, mely egységet teremt magán- és közélet között.
Minden könyve a probléma más megközelítésére példa, minden figurája társadalmunk más és más típust testesít meg, minden életsors a boldogság vagy a boldogtalanság művészetének egymástól különböző jelentésű szimbóluma.
Ez a könyvsorozat - noha problémája révén függ csak össze - napjaink regényirodalmának egyik legjelentősebb kísérlete, nagyszabású freskó mai életünkről.
A regény főszereplője saját magáról: "Én sikeresen egyesítem magamban a mai nők férfias nemi erkölcsét, és a régimódi nők túlzott nőiességét. Velem senki sem tud mihez kezdeni, és én sem tudok mihez kezdeni saját magammal. Különben is, akinek peche van, az hiába gondolkodik, mert a gondolat elszáll, a pech marad. Az élet átmeneti valami, tehát gondolkodni is csak átmenetileg szabad, az üresjáratokban, ha már nincs erő védekezni a gondolatok ellen, mert belepnek, mint a penész. Az ember igyekezzék elfoglalni magát, hogy minél kevesebb üresjárata legyen, és minél kevesebb gondolat zavarja. Ez az egyetlen ésszerű állapot.
Különben is, mihez kezdhet egy ember, egyetlen nyomorult pacák, ha személyes sikertelenségeinek a történelmi sikertelenségek egész gyűjteménye ad hátteret?"
Az író a regényről: "Úgy vettem észre, hogy az egyik legértékesebb jótétemény, amit ember embertársainak adhat, ha meghallgatja. Nem mindegy miként. Együttérzéssel kell figyelni az elbeszélőre, mert aki vall, nem a partner életbölcsességeire és tanácsaira kíváncsi, hanem meg akar könnyebbülni. Így hallgatni: művészet."
Ezekből a bizalmas vallomásokból, olykor a valószínűség határát súrolóan őszinte és részletes gyónásokból különféle típusok és miliők kelnek életre. Az életformát, a miliőt, a típust írom meg, s nem magát vallomást. Vissza