Fülszöveg
"A történelem, ami mindig megmarad és mindig változik: mindig ugyanaz és mindig más. Benne éppen a lényeget nem érintő változások hordozzák a lényeget nem érintő változatlanságot. Amiből összeáll az általános sors: a keleti emberi színjáték költői jelentése és epikai poétikája. Építve a mai próza egyik legfontosabb vállalkozását - írja Poszler György Sándor Iván regényeinek világáról. E művek középpontjában az elmúlt két évszázad létszövevényeiben élő Személyiség áll. A legismertebb regényei: A futár (1976), Ködlovas (1983), Századvégi történet (1987), Arabeszk (1991), Átváltozások kertje (1995), Tengerikavics (1996), A szefforiszi ösvény (1998). Esszéinek egyik vonulata az irodalommal foglalkozik, a másik a magyar és az európai történelem elmúlt másfél évszázadának traumáit elemzi.
"Már nincsenek fények. Még nincs sötétség. Minden épület, minden sarok, minden kirakat, minden cégtábla mást mond, mint amit mutat.
Mintha a város alatt volna egy másik város. Ez itt fent nem is...
Tovább
Fülszöveg
"A történelem, ami mindig megmarad és mindig változik: mindig ugyanaz és mindig más. Benne éppen a lényeget nem érintő változások hordozzák a lényeget nem érintő változatlanságot. Amiből összeáll az általános sors: a keleti emberi színjáték költői jelentése és epikai poétikája. Építve a mai próza egyik legfontosabb vállalkozását - írja Poszler György Sándor Iván regényeinek világáról. E művek középpontjában az elmúlt két évszázad létszövevényeiben élő Személyiség áll. A legismertebb regényei: A futár (1976), Ködlovas (1983), Századvégi történet (1987), Arabeszk (1991), Átváltozások kertje (1995), Tengerikavics (1996), A szefforiszi ösvény (1998). Esszéinek egyik vonulata az irodalommal foglalkozik, a másik a magyar és az európai történelem elmúlt másfél évszázadának traumáit elemzi.
"Már nincsenek fények. Még nincs sötétség. Minden épület, minden sarok, minden kirakat, minden cégtábla mást mond, mint amit mutat.
Mintha a város alatt volna egy másik város. Ez itt fent nem is létezik. Lehet, hogy sohasem létezett, csak én gondoltam, hogy van, én éreztem, hogy az enyém, talán az volna a legbecsületesebb, ha szembenéznék azzal, hogy tévedés volt, érzékcsalódás, valójában soha nem létezett olyannak, amilyennek hittem."
A Drága Liv szereplői Budapest-Párizs-Algéria háromszögében élik át az elmúlt fél évszázadot, a mát, ahol senki és semmi nem azonos azzal, aminek mutatja magát. Álarcaik mögött megidéződnek énjünk titkai és kudarcai. Sándor Iván kíméletlenül mutatja meg a századvég embereinek sorában a személyiség otthontalanságát, az érzékenység és az önmagukkal való szembenézés képességének veszendőségét.
Vissza