Az automatizálás és a népgazdaság aránya

Előszó

Az utóbbi években - különösen a nyugati közgazdasági irodalomban - elterjedt az a nézet, hogy a technika fejlődése a jelenlegi korszakban olyan új sajátosságokat mutat fel, amilyenekkel a korábbi időben nem rendelkezett. Ezek közül a legfigyelemreméltóbb az a jelenség, hogy a beruházások hatékonysága az utóbbi évtizedben nagymértékben megnövekedett, vagy ahogy ezt a polgári közgazdaságtan megfogalmazza, a beruházások tőkeigényessége a korábbi időszakhoz mérten csökkent. Ennek alapján a technika fejlődésében két korszakot különböztetnek meg. Az első korszak az ipari forradalommal kezdődött, és azt a szakaszt öleli fel, amikor a kézi munka, vagy pontosabban a fizikai munka gépekkel való felváltása folyt. Ezt nevezik a technikai fejlődése "munkamegtakarító" korszakának. Az utóbbi évtizedben a közgazdászok véleménye szerint a fizikai munka gépi munkával való felváltása befejeződött, ma már a technika fejlődése a meglevő géptípusok tökéletesítésére, hatékonyságuk növelésére irányul. Ezzel együtt jelentkezik a beruházások hatékonyságának a növekedése. Ezért ezt a korszakot a korábbi munkamegtakarító korszakkal szemben a technikai fejlődés tőkemegtakarító korszakának nevezik. Ezen a téren a termelés automatizálásának jelenlegi, még csak kezdetinek nevezhető eredményei érdemelnek különös figyelmet. Az automata sorok beállítása kétségtelenül kevesebb tőkeráfordítást igényel, mint a korábbi műszaki-technikai újítások.
Ezzel az új technikai jelenséggel kapcsolatben kerül előtérbe ismét a marxista közgazdaságtannak egy már korábban vitatott kérdése. A népgazdaság egyik legfontosabb aránya a termelési eszközök termelése (I. osztály) és a fogyasztási cikkek termelése (II. osztály) fejlődésének aránya. Azt az elfogadott álláspontot, hogy a termelési eszközök termelésének gyorsabban kell fejlődnie, mint a fogyasztási cikkek termelésének, már korábban - főként szovjet és lengyel közgazdászok - bírálat tárgyává tették. Ez a vita szükséges következménye volt annak, hogy a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban a termelési eszközök, a nehézipar korábbi túlzott méretű fejlesztésével szemben az 1950-es évek elején a fogyasztási cikkek termelésének fokozását részesítették előnyben. Ez a szükséges és helyes gazdaságpolitika ragadtatott egyeseket messzemenő elméleti következtetések levonására, és olyan vélemények kialakulására vezetett, hogy a termelési eszközök gyorsabb ütemű fejlődésének - mind a tőkés, mind a szocialista gazdaságra egyaránt érvényes - törvénye a szocializmusban elveszti érvényét. Hivatkoztak ennek alátámasztásául a szocializmus gazdasági alaptörvényére, amely a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellátását helyezi a termelés középpontjába. Ezek az érvelések - a közgazdaságtudományban akkor elterjedt módszernek megfelelően - az egyes törvények követelményeiből, alá- és fölérendeltségi viszonyából indultak ki, mellőzve csaknem teljesen a gyakorlat, az elemi közgazdasági kategóriák vizsgálatát. Így nem is élték túl a termelési eszközök gyorsabb ütemű fejlődése mellett kiálló közgazdászok bírálatait. Úgy tűnt, hogy az e kérdésben kibontakozott vita megnyugtatóan lezárult. Vissza