A szeretet gyakorlata

Előszó

Nem bántani, segíteni, megbocsátani - jutott eszembe, amikor befejeztem Dr. Wilhelm Ottó szeretetről szóló kéziratának olvasását. Kéziratot mondok, de íme, könyv lett belőle. (Ezért írom e sorokat is.)
Azért tartom fontosnak, hogy könyv lett belőle, mert mai világunkban kell szólni a szeretetről.
Arról, hogy szeretnünk kell önmagunkat és a másik embert (felebarátunkat), arról, hogy az erőszak terjedésének, a "ne ölj!" ősi parancsa folyamatos megszegésének korában nem lehet más kiútja az embernek, csak a szeretet. Amiről ugye tudjuk, hogy soha el nem fogy...
Mégis mintha fogyna. Mintha az ősi parancsok nem érdekelnék korunk emberét.
S akkor jön egy gyermekorvos, egy, a genetikával is foglalkozó szakember, és könyvben vall a szeretetközpontúságról, az erőszakmentességről, ezekről a krisztusi értékekről.
Ám nem úgy, hogy csak líraian szól róluk. Úgyis persze, de a "líra" kiegészül tudománnyal, megfigyeléssel, gyakorlati példákkal, szakmai megjegyzésekkel.
Mögöttük az a felelősség, ami mozgatja Wilhelm doktor tollát. Az a morális felelősség, ami mozgatja a szolgáló szeretetet, ami segít abban, hogy tegyünk a másik emberért. Hogy gondozzuk az elesettet, látogassuk a beteget, hogy fogjuk anyánk kezét.
Társadalomért érzett felelősség ez, de több is annál. Az írás minden sorából érződik, hogy hittel megáldott ember a szerző, aki az evangéliumi szellemiség nevében emel szót a maradandó értékek őrzéséért.
S mivel évekkel ezelőtt megismerhettem más irányú tevékenységét is, azt, ami a Magyarok Világszövetségéhez, s az ott megszervezett találkozókhoz, eszmecserékhez kötötte, szóval ezzel az előismerettel mondhatom, hogy munkássága szerves egészet képez.
A magyarságért tenni akaró orvos és közéleti ember ő, aki most úgy találta, hogy a szeretetről kell elmondania azt, amit fontosnak érez.
Jól tette, s talán nem késett el vele.
S milyen jó lenne, ha ez a könyv sokat segítene rajtunk, akik sóvárgunk a szeretet után, s akik úgy gondoljuk, hogy sok minden megtanulható.

Bakonyi István Vissza