Örömtréning (dedikált példány)

Előszó

Az általam megismert emberek legtöbbjéről az a véleményem, hogy nem olyan boldogok, mint lehetnének akkor, ha némileg másként viszonyulnának önmagukhoz, a többi emberhez és általában a világhoz. Ez a „másként viszonyulás" tanulható meg örömtréninggel.
Hogylétünket objektív adottságokkal szokás indokolni. Lakás, fizetés, állás, környezeti tényezők, társkapcsolatok, testi és lelki adottságok, politikai-erkölcsi-társadalmi viszonyok, a civilizáció helyzete mind-mind okként felhasználhatók arra, hogy megindokoljuk azt, hogy miért nem vagyunk boldogok. Szokás panaszkodni. A panaszkodás hátterében ott van a besulykolt filozófiai tétel: „a lét határozza meg a tudatot". Ezen állítás vulgáris értelmezése két közkeletű téveszmét eredményezett. Egyik szerint, ha létünk objektív feltételei javulnak, akkor feltétlenül jobban fogjuk érezni magunkat. A másik: csak akkor leszünk boldogabbak, ha javítunk életünk objektív körülményein. (Egy filozófiai értekezés megkívánná azt, hogy megfogalmaztam, mit tartok objektívnek vagy szubjektívnek. Ettől eltekintek, mert mondanivalómat nem filozófiai tanulmányok, hanem eleven emberek küszködései ihletik.)
Nézetem alapja: a tudatot jórészt a tudat határozza meg. A tudat neveléssel és önneveléssel igen jelentős mértékben alakítható.
Az a kultúrkör amelyikben felnőttem, és ami ma is körülvesz, két „váddal" illethető:
1. Az egyén alakulásában a nevelésnek sokkal nagyobb a jelentősége, mint az önnevelésnek. (Bár kétségtelennek látszik az is, hogy az utóbbi években a szocializmus csődjével és az individualizáció erősödésével kapcsolatosan Magyarországon is nő az önnevelés szerepe.) 2. A nevelés sokkal erősebben irányít a negatív (kellemetlen, borúlátó, szomorú, veszélyes stb.) dolgok figyelembevételére, mint a pozitívakra (kellemes, optimista, vidám, szép, örömteli). Vissza