A Ciszterci Rend Pécsi Róm. Kath. Főgimnáziumának értesítője az 1905-6-ik iskolai évről

Előszó

Erkölcsi alap a nevelésben.

Az emberiség élete meg-megújuló harcok és kiegyenlítések szakadatlan láncolata. Az egyén úgy, mint az egész, célokat tűz maga elé, melyek elérésére az eszközök képzelhetetlen sokaságát és sokféleségét használja fel. Néha makacsabb, tartósabb, nagyobb terjedelmű a küzdelem, néha jelentéktelenebb erőben, időben és terjedelemben egyaránt. S a kiegyenlítés egyszer megnyugtatóbb, a békét hosszabb időre biztosító, mint máskor. Gyűrűkben hömpölyög tova az emberiség küzdelmeiben lüktető életfolyamat hosszabb-rövidebb, magasabb-alacsonyabb, szabályos és szabálytalan hullámhegyek- és völgyekkel. Lázas erőfeszítéssel törekszik fel a magasba s alig hogy felemelkedett, máris sűlyedni kezd, hanyatlik és bukik, hogy újra kezdje a szizifusi utat. Egy nagy építési folyamatnak is tekinthetjük az emberi életet, mely korok és népek összes művelődési vívmányaival állandóan építi a boldogság palotáját. Részeit meg is építi, néha azt hiszi, hogy égig ér a palota, mint a bábeli torony, sőt hogy már be is fejezte, mikor egyszerre csak mállani kezdenek az alapfalak, engednek az összekötő kapcsok, az épület tartófái korhadnak s összeroskad a mű, vagy az idő vasfogának őrlése alatt, vagy ép akkor, mikor, mint a nagoldi (Thüringia) szállóban, az ünnepi szónok szólásra emelkedik, hogy az elkészült épületet felavassa.
Korunk bomlási tüneteket mutat. Az előbbi kor, mondjuk egy század építményei korhadnak, alkotásainak alapjai inognak, gerendafái recsegnek; a hullámgyűrük lejtőjén úszunk, s ha fenéken nem vagyunk még, mélyebbre is sűlyedhetünk, s előttünk áll az újabb hullám gerincére való felkapaszkodás feladata, melynek jelei már mutatkoznak. Előbb azonban át kell szenvednünk a rombolás epocháját, szembeszállani a veszélyekkel, melyek köz- és magánéletünk nyugalmát fenyegetik, környezik. Vissza