Olvasókönyv

Előszó

Olvasókönyvünk anyagát az irodalmi műnemek és műfajok szerint csoportosítottuk, áttekintve, összefoglalva és kiegészítve mindazt, amit ezekről a fogalmakról már előző tanulmányaink során tanultunk. A műveket nem szigorú műfaji rendszertan alapján osztályozzuk, ahogy pl. a természettudományok különítik el az élő és az élettelen, a szerves és szervetlen világ általuk vizsgált jelenségeit és anyagát. Ilyen áthághatatlan határokat az irodalom és a vele foglalkozó tudomány nem ismer. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy korunkban már a természettudományok is sokkal .rugalmasabbnak mutatkoznak rendszerezésükben, pl. a: szerves és szervetlen világ határainak a kérdésében.)
A lírát, az epikát és a drámát mint műnemeket tehát nem merev költészettani kategóriáknak fogjuk fel, hanem az emberi megnyilatkozás lehetséges és általános alakjának, a kifejezés alapformájának, ami nemcsak az irodalomra érvényes, hanem magatartásunkat, egész emberi valónkat, belső életünket és cselekvéseinket is jellemzi. Beszélünk pl. a mindennapi életben is lírai érzékenységről, finomságról, hangulatról; epikai nyugalomról, tárgyilagosságról, bőségről és szélességről; drámai helyzetről vagy feszültségről egy lelkiállapotot, gondolkodásmódot, élethelyzetet vagy magatartást jellemezve.
Az irodalmi alkotás valamely műnemhez való tartozása azt jelenti, hogy benne bizonyos fent említett alaptényezők világosabban felismerhetők, mint másokban, illetve hogy közülük az egyik alapvetően határozza meg a szóban forgó művet. Az epikai művekre általában az objektív hangnem, a külső világ ábrázolása, az író és a bemutatott tárgy (személy, történet stb.) közti távolságtartás, az elbeszélő előadás a jellemző; a lírában az énközpontúság, az érzelmi és hangulati reagálás, a belső világ kivetítése, a sokszor csak jelzésszerű közlésmód az uralkodó vonás; a drámai műnem legfőbb ismertetőjegye a szereplő személyek közti feszültség, az emberi ellentétek küzdelme, a párbeszédes előadás és a színszerűség.
Ezeken az alapformákon belül különböztetjük meg a műfajokat. A drámai műnemen belül pl. a tragédiát, a komédiát, a drámai költeményt, a bohózatot stb.; a lírában a dalt, az ódát, az elégiát, a bölcselő költeményt stb.; az epikában a novellát, a regényt, a mesét, az eposzt, a mondát stb. Ezek is inkább csak hagyományos megnevezések, tiszta alakjukban ma már úgyszólván nem is fordulnak elő. A határvonalak egyre inkább elmosódnak nemcsak a műnemek, hanem a műfajok között is; formai és tartalmi jegyeik párhuzamosan, egyidejűleg mutathatók ki akár ugyanabban az irodalmi alkotásban is. Emiatt az újabb időkben, de már a romantika óta is inkább egy-egy nagy alkotóegyéniség művészi vonásai és stílusjegyei alapján szokás bizonyos típusokat megkülönböztetni (pl. balzaci vagy kafkai regény, shakespeare-i, ibseni, brechti dráma stb. sőt epikai drámáról vagy drámai regényről is szólhatunk). Vissza