Tervezési útmutató 10-20 m támaszközű, vasbetonlemezzel együttdolgozó acélszerkezetű vasúti hidak tervezéséhez

Előszó

Az 1940-es éveket követő időkben a vasbeton lemezzel együttdolgozó acélszerkezetek (öszvértartók) az egész világon elterjedtek. Ma már a vasbeton pályalemezzel készülő közúti vashidak mindenütt öszvérszerkezetként épülnek, de igen gyakori ez a tartótipus az ipari építmények és az acélvázas magasépületek területén is. Az 1976-os Vasúti Hidszabályzat (VH) engedélyezi a vasbeton lemezzel együttdolgozó acélszerkezetek vasúti hídként való alkalmazását is. A VH IV/A fejezete részletes előírásokat tartalmaz e szerkezetek tervezésére vonatkozóan. E gyakorlati jegyzet az építőmérnök hallgatók tervezési gyakorlataihoz kiván segítséget nyújtani. Azzal a feltételezéssel íródott, hogy olvasói a jelenlegi előadások anyagát részben ismerik, és megfelelő statikai előképzettséggel rendelkeznek. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy az egyes lényegesebb összefüggések magyarázata a teljességre való törekvés igénye nélkül ismertetésre kerüljön. A jegyzet kizárólag oktatási célra készült, tényleges szerkezet tervezéséhez nem használható. A VH IV/A. fejezet előírásai csak a viszonylag egyszerűbb kialakítású és csak a 30 m-en aluli támaszközű együttdolgozó szerkezetű vasúti hidakkal kapcsolatos kérdéseket szabályozzák, s az egyéb eseteket egyedi elbírálást igénylő különleges szerkezetnek minősítik. Ennek elsődleges oka, hogy együttdolgozó szerkezeteket a múltban majdnem kizárólagosan csak közúti hidaknál alkalmaztunk, tehát kevés olyan hazai tapasztalattal rendelkezünk, amire a fáradás szempontjából erősen igénybe vett és dinamikusan terhelt együttdolgozó vasúti hidaknál - különösen, ha azok a szokványostól eltérnek - teljes biztonsággal támaszkodhatnánk. Még az egyszerűbb esetekben is főleg csak a külföldi példák az irányadók. A magyar vasútvonalakon jelenleg mindössze néhány kisvasúti híd, valamint a kiskörei Tisza-híd 1975-ben átadott ártéri hídsora képviseli az öszvérszerkezeteket. Az utóbbiak, amelyek a MÁV első öszvérhídjai, ma még annyira ujak, hogy a legkényesebbnek tartott fáradási és vibro-kuszási jelenségek szempontjából nem értékelhetők. Az említett jelenségek alaposabb laboratóriumi vizsgálata is késik. A felmerült problémákat a gyakran ellentmondásos külföldi szakirodalom alapján sem lehet mindig egyértelműen tisztázni. A hallgatói rajzfeladatok keretében csak 10-20 m közötti támaszközöket alkalmazunk a számítási munka csökkentése érdekében. Vissza