Zics története

Előszó

Bizonyos korokban csak az értékőrzést tűzhetik ki célul maguk elé a tenni akaró emberek: ha új értékeket nem teremthetnek, legalább a régieket gyűjtsék össze, védjék meg. Ápolják reménykedve, hogy jön majd egy jobb kor, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy aprólékos munkájuk nem volt hiábavaló, amikor már nem akarják az emberek „a múltat végképp eltörölni" minden emlékével, bölcsességével és értékével együtt. Szalay János zicsi plébánosnak ilyen „őrző idő" adatott. Szenvedélyesen kutatta faluja múltját, több mint két évtizeden keresztül. Pap volt: keservesen látta a szocializmus éveiben hogyan fordulnak el az emberek a Legfontosabbtól. Fogynak a hitoktatásra járók, egyre kevesebben figyelnek szavára, ürül a temploma. Öregségében befelé forduló lett. De ha Zics történetéről esett szó, mindjárt fölcsillant a szeme. Nem élhette meg a változást. Hagyatékában feljegyzések, fordítások tömegét találtuk - rendezetlenül. Mozaikokat egy nagy múltú somogyi falu életéből. A csaknem kétszáz éves latinul írt egyházlátogatási jegyzőkönyv fordítását, a templomi kripta fedőlapjának szövegértelmezését, levéltári adatokat, oklevélfordításokat, családfa kutatása eredményeit, legépelt visszaemlékezéseket olyanoktól, akik már nincsenek közöttünk. Azért, hogy lelkipásztor elődünk helytörténeti munkássága el ne vesszen, elkezdtük rendezni az anyagot. Levéltárakban folytattuk az általa abbahagyott kutatásokat. Lassan körvonalazódott egy falumonográfia kiadásának gondolata. A könyvet jóval kisebb terjedelműnek terveztük először, de jöttek az újabbnál újabb adatok, érdekességek. Az idősebb emberekkel folytatott beszélgetések - Zics történelmének részeként - sokszor keserves életsorsokat tártak fel: egy kis külső-somogyi falu múltjának már-már feledésre kárhoztatott fejezeteit. Olvasókör, háborúk, kitelepítés, svábkérdés, kuláklista, téeszesítés... Közülük számos téma alig egy évtizede még kényesnek számított. Pedig meg kell ismernünk, hisz tudjuk: „a történelem az élet tanítómestere". A felismert rossz irányból tanulnunk kell, hogy az ősök hibáit még egyszer ne kövessük el. Egy falutörténet megírása sohasem magánakció. Szalay János plébánoson kívül az elmúlt évtizedben Tátrai József, Bolevácz József és dr. Farkas Gyula is szükségét érezte Zics története megírásának. Tíz-húsz oldalas dolgozataikból, összefoglalóikból értékes ismereteket nyerhettünk. A könyv végén levő irodalomjegyzék utalás arra, hogy milyen sok helyen megemlítették már Zicset. A régmúlt történetét oklevelek adataiból, terepbejárásokból, múzeumi tárgyakból, évtizedek óta a környéket járó amatőr helytörténészek megfigyeléseiből, talajmunkák során előkerült régi tárgyakból rekonstruálhattuk. Köszönjük dr. Magyar Kálmánnak, a kaposvári múzeum régész főtanácsosának a megyei múzeumban őrzött zicsi leletek megismertetését, továbbá a kapolyi Bognár Zoltánnak és a balatonföldvári Szulok Károlynak, hogy magángyűjteményeik Ziccsel kapcsolatos tárgyait megmutatták. Közlésük engedélyezésével hozzájárultak ahhoz, hogy a nagyobb nyilvánosság is bepillantást nyerhessen e nagy múltú terület középkori életébe. Az Országos Levéltárban őrzött középkori oklevelek felderítésében és értelmező fordításában adott pótolhatatlan segítséget dr. Solymosi László történész, egyetemi tanár. A 18. századi latin egyházi dokumentumok fordításában dr. Galambos Iván gyulafirátóti plébános, teológia professzor volt segítségünkre. Vissza