Tengerész a szívem, tengerész...

Előszó

Szavak!
Tartalmuk a Múlt.
Ma már fakó,
És fénytelen.
A Volt távol!
A Jövő?
Oly képtelen...
(A szerző, 1972)

A biztonságos, sötét kabin heverőjén fekve, félálomban hallgattam az eső csendes kopogását. A kabinfal mögötti kerékdobban álmosító egyhangúsággal, néha megnyikordulva dobogtak, paskolták a vizet a keréklapátok. Fejem felett, a parancsnoki hídról apám lassú, nyugodt léptei koppantak, ahogy a viharfülke és a kerékállás között rótta őrszolgálatának kilométereit. A hajó időnként kissé megbillent, kilendült, ha a mögötte felcsatolt uszályokat az áramlat, vagy egy szélroham elsodorta. Ilyenkor lehallatszott apám nyugodt, tempós hangja, ahogy szót váltott a kormányossal, vagy hátraszólt a vontatóköteleknél őrségező személyzetnek. Magamra húztam a takarót, mélyet sóhajtva elhelyezkedtem, biztonságban, otthon éreztem magam, elaludtam. Ez volt az első behajózásom...
Családunk több generáció során vándorolt a Dalmát-tengerpart felől észak felé, nem volt ismeretlen számukra a hajózás. Péter dédnagyapám saját bőgőhajójával szállított a Tiszán. Nagyapám egy ideig szintén hajózott, apám öccse Antal is hajóskapitány volt. Apám ez időben, a MEFTERflotta kétkéményes „Kazán" vontató gőzösének parancsnokaként hadiszolgálatot teljesített a Felső-Dunán. Én hogyan kerültem a hajóra?
Világszerte dúlt a háború, a távolban tankok dübörögtek, ágyúk dörögtek, naponta emberek ezrei pusztultak el, és a szembenálló csapatok váltakozó hadiszerencséje hajszolta maga előtt a tehetetlenül sodródó civil lakosságot.
Kilenc hónapos voltam, mikor anyám meghallotta, hogy a „felszabadító" orosz csapatok sváb rokonainkat, köztük 13 éves unokanővéremet akit apja szemeláttára a szőlőtőkék között a földön megerőszakoltak, vonatra rakták, és Szibériába hurcolták. Anyám szép, fiatalasszony volt, nem merte otthonunkban, egymagában bevárni a háború végét. Egyetlen bőröndbe gyömöszölve a legszükségesebbeket, kézen fogott, és tata-tóvárosi lakásunkat a szomszédok gondjaira bízva, az utolsó menekülővonattal az egyre növekvő káoszban apám keresésére indultunk. Vissza