Előszó
Részlet a könyvből:
Templomszentelés alkalmára.
A Templomszentelés és annak áldásai.
Nagy örömre virradt ma e község jámbor népe. Amint a nap fölragyogott napkeletnek táján, megdobbant ma az örömtől ezen község lakóinak szive.
Századok repülnek el majd fejetek felett és ti is, mint minden ember, bevégzitek majdan földi élteteket, és unokáitokra hagyjátok majd mindeneteket; ember ember után jő, egyik nemzetség a másiknak adja a helyét, s ti már régen a földben fogtok pihenni, s tudja az ég: hányadik nemzetség fogja lakni a földet, amig a ti sirjaitok ott kinn domborulnak, és poraitok már apáitok porával összevegyül, - de ez a szent fal, amely most szemeitek előtt mered égnek, ez a tündöklő szép ház, az Isten háza s merész tornya a kereszt jelével a csúcsán, állani fog még akkor is majd és hirdetni fogja az Urnák dicsőségét!
Nagy öröm jutott ma, nektek, jámbor hivek, osztályrészül!
Ujjongott hajdan Izrael népe, midőn Sámuel próféta közöttük, Sault első királlyá kente; hárfát pengettek, síp, dob és trombita zengett, virágot szórtak és énekeltek, s harsányan, lelkesen köszöntötték az uj fejedelmet; örvend egy ország, büszke önérzettel dagad egy nemzetnek keble, mikor a király tartja közéjük bevonulását, mindenki örül, tudja, hogy akit most lát, annak kezében van ezrek és milliók sorsa, és hogy ez az, aki az egész nemzetet boldoggá fogja tenni, azért szent tisztelettel, félelemmel és reménnyel eltelve járul hozzá, és tuláradó örömmel igéri alattvalói hódolatát, fogadja neki, hogy jó és balsorsban követni fogja mindhalálig, örök hűséget, engedelmességet esküszik neki, és amikor szivében mindez összeolvad, egy szívvel, lélekkel üdvözli a nép uj királyát...
Vissza