Dr. Ravasz László püspök elnöki megnyitó beszéde az Országos Református Lelkészegyesület közgyűlésén 1946. évi szeptember hó 25-én

Előszó

Részlet:
Nagytiszteletű Uraim, Atyák és Testvérek
Utoljára 1943. őszén találkoztunk. Akkor már sötét árnyékok tornyosultak a fejünk felett s baljóslatú jelek mutatták, hogy a rettenetes világdráma végkifejlődéséhez közeledik és ez a vég reánknézve csupa fenyegetés. Akkor erről a helyről, a Lelkészegyesület elnöki székéből hangzott el az egyetlen határozott felhívás a különbékére. Ebben a beszédben utaltam arra, hogy akármi történik is: Magyarországnak a demokrácia szellemében kell megújulni és jövendő társadalmát a három időálló pillérre: a parasztság, a munkásság és az értelmiség pillérére kell felépíteni. A cenzura nem közölte ezeket a részleteket; az ország hivatalos vezetői nem vettek tudomást róla. Egyelten visszhang érkezett róla hozzám: 1944 májusában egy budapesti társaságban a Gestapo vezető tábornoka szószerint idézte a beszédnek azt a részét, amelyet a cenzura nem engedett közölni. Nemsokára reánkzuhant a végítélet. Mi történt velünk és hazánkkal, nem mondom el. A tavaly ősszel 10-15 vert magyar lelkipásztor gyűlt össze a Lónyay-utcai gimnázium egyik szobájában s megtartottuk a Lelkészegyesület legkisebb közgyűlését, hogy életjelt adjunk magunkról és a foltonosságot megőrizzük. Most újra a régi létszámban gyülekeztünk össze, százakra megy a jelenlevők száma.
Halottak. Áldozatok.
Első gondolatunk szálljon a világháborúban elpusztult testvéreinek ismerős és ismeretlen sírhantja felé. Lelkészek holtan, palásttal leterítve, vagy ruhájuktól megfosztva bevertek itt is, ott is, vagy kerültek hevenyészett tömegsírba. Tegyünk vallást arról, hogy ismeri az Úr övéit s akárhol várják a feltámadást, mi tudjuk, hogy a mi Megváltónk poraik felett egyszer megáll. Vegye körül áldó szeretetünk azokat a testvéreinket: anyákat, hitveseket és leányokat, akiket ez a rettenetes világháború beletaposott a sárba. Lelkünk csókolgassa meg beárnyékolt homlokukat és szenvedéseikért nevezzük őket szenteknek és ezerszer kedvesebbeknek. Azután végigtekintve magunkon, táborainkon, zengjük a 110. zsoltár írójával: "A te néped készséggel siet a te sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben, hajnalpír méhéből leszen ifjaidnak harmatja." Évtizeddel megöregedve, testben megrokkanva és lerongyolódva, de a Szentlélek örök fiatalságában álljon itt ez a sereg Joel próféta ígéretének beteljeseéseképen: "A ti ifjaitok látásokat látnak, a ti véneitek álmokat álmodnak." A Szentlélek hatása épen az, hogy benne az öreg lelkesedésében ifjúvá válik és az ifjú bölcsességben öreggé. Igy álljon meg itt ez a sereg a magyar újjáépítésnek a kapujában. Nekünk szól a Pál apostol Igéje, amelyet a Korinthusbeliekhez üzent: "Efézusban pünkösdig maradok, mert nagy kapu nyílt meg előttem és hasznos, az ellenség is sok." E nagy kapu a jövendő kapuja, az alkalom kapuja, a kötelesség, a szolgálat és az áldozat keskeny útja vezet hozzá. Ezen a kapun zörgetünk. Vissza