Előszó
A Gondviselés különös kegyelméből talán egy nemzet, sem dicsekedhetik aránylag olyan sok igazi értékkel, akik sz élet minden területén hatalmasat és időtállót alkottak volna, mint éppen a...
Tovább
Előszó
A Gondviselés különös kegyelméből talán egy nemzet, sem dicsekedhetik aránylag olyan sok igazi értékkel, akik sz élet minden területén hatalmasat és időtállót alkottak volna, mint éppen a magyarság. Ezeréves európai történelmünk során nagy királyok, híres hadvezérek, bölcs politikusok, neves költők és tudósok: vagyis a szellemnek és kardnak büszkeségei írták be nevüket a történelembe. Mindezek között pedig egyik legkimagaslóbb alak gróf Széchenyi István, akit még életében nevezett el egy másik nagy hazánkfia: Kossuth Lajos, a Legnagyobb Magyarnak.
Halhatatlan szelleme mintha most fölénk hajolna, hogy küzdelmes jelenünket necsak a múlttal, hanem a jövőnkkel is összekapcsolja. Ezt érezzük, amikor örökérvényű tanításait idézzük és mai sorsdöntő problémáink megoldásánál Széchenyi útmutatásait hívjuk segítségül. Amint a százados mult megtisztította tanításait minden félreértéstől, úgy világosodott meg előttünk, fiatal magyarok előtt Széchenyi igazi jelentősége, küldetésének igazi értelme. Most tudjuk csak értékelni hatalmas, mindent átfogó egyéniségét, amely századokra előre rányomta bélyegét életünkre, jövőnkre. Ha nem akarnánk is észre venni, felismerni Széchenyi mai és örök jelentőségét, maga az élet, a haladás, a mozgás követeli, kényszeríti, hogy foglalkozzunk Széchenyivel.
Nem azért ráncigáljuk elő tehát, hogy kegyeletet rójjunk le a mult egyik nagysága iránt, mert habár igaza van annak a keleti közmondásnak: „aki a multat nem tiszteli, az már megérezte, hogy jövője nincs", de azért is fordulhatunk bizalommal különösen a mai időkben Széchenyihez, mert megsokasodott életkérdéseinkben tőle kaphatunk legmegbízhatóbb útbaigazítást. A magyar sors mindig nehéz volt és főként itt a Duna-Tisza táján állandó éberséget, rengeteg védekező és néha támadó harcot is követelt tőlünk.
Vissza