Kétféle mérce a diktatúrában

Előszó

A rendszerváltozás egy ismereteiben összezavart magyar társadalmat talált. Az ismeretek tisztázását érdemben nem segítette az utóbbi, közel két évtized sem. A társadalomnak az öntudatos, érdekvédő és érdekérvényesítő magatartását a valóságot bemutató, hiteles ismeretek hiánya is akadályozza. Még abban, az ország népességének mintegy felét kitevő hányadában is, amelyik hajlandóságot mutat közelmúltunk tárgyilagos megismerésére. Hazánk túlsúlyban lévő bal liberális médiumai minden igyekezetükkel gátolják a tisztánlátást. A tudományos feldolgozások pedig, jórészükben csak egyoldalúan szelektálva tárgyalják a közelmúlt eseményeit. A torzítások nyilvánvalóak. Amint már aReménykeltők1 című, 2007-ben megjelent könyvemben is idéztem, az MTV2 2006. január 29-i Napkelte műsorának, Lakat T. Károly vezette adásában Mészáros Márta filmrendező azt mondta, hogy a Kádár-korszakban 8 millió magyar lapult. Ellenállók csak Demszky Gábor, Konrád György, Kőszeg Ferenc (még egy név elhangzott) voltak. De 2008-ban is (Népszava március 22-i szám) Ungváry Rudolf író, egy vele készített interjúban azt mondta: „Mivel a demokratikus ellenzék volt az egyetlen, amely megpróbált valamilyen módon nyíltan szembeszegülni a pártállammal, elkerülhetetlen volt, hogy ne csatlakozzam hozzájuk." Ezek és a hasonló vélekedések a magyar társadalom jelentős körében gyakoriak. A történészi munkák (publikációk) szelektív tendenciája érhető nyomon többek között a Tabajdi Gábor - Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt című munkájában.2 Az 515 oldalas könyv címe szerint a pártállam és a belügy 1956-1990-es évek közötti működését kívánta bemutatni. Nem tárgyalja ugyanakkor és nem is utal az 1956-os forradalom során folytatott belügyi megtorlásokra, amelyek következtében bírósági ítélettel, vagy anélkül végrehajtott, 1000 főn felüli kivégzések voltak (Magyaróvár, Salgótarján stb.). A Hagemann Frigyes és társai ügyét kivéve nem említi a már hivatkozott Reménykeltők című könyvemben bemutatott, 1956. utáni koncepciós pereket sem. Ebben a könyvben hat ilyen, 1956 után tárgyalt koncepciós perről számolok be. Ezek során 34 főt ítéltek életfogytiglantól egy évig tartó szabadságvesztésre, összesen mintegy 150 évre, amelyet az elítéltek többnyire le is töltöttek. A Tabajdi - Ungváry könyv végkövetkeztetését úgy is lehet értékelni, hogy a kommunista belügyi rendőrség egy jól szervezett és adminisztrált, hivatásuknak élő emberekből álló szervezet volt, amely "működésében" nem is nagyon különbözött más államok hasonló szervezetétől. Vissza