Kadmium a környezetben

Előszó

A kadmiumot mint kémiai elemet csak a 19. század elején fedezték fel, és nagyon mértékben csak a II. világháború után kezdték el alkalmazni korrózióvédő bevonatként, Ni-Cd elemekben, fémötvözetek alkotójaként, vegyületeit pedig pigmentként, álcázó festékként, fotocellákban. A kadmium mérgező hatását Japánban ismerték fel, ahol magas kadmiumtartalmú rizs fogyasztása súlyos csontrendszeri elváltozásokat (itai-itai betegség) okozott. Azóta bizonyították vesekárosító hatását is. Felmerült a rákkeltő és a szaporodási szervekre kifejtett káros hatás is, de ezt még nem igazolták egyértelműen.
A kadmium természetes úton (kőzetek, ércek mállása, erózió, vulkáni működés, hévforrások) vagy ipari tevékenység (rézkohók, cinkolvasztók, erőművi füst) révén kerül ki a környezetbe. A világ egyes térségeiben a felszíni vizekbe tetemes mennyiségű nehézfém kerül a tisztítás nélküli szennyvizekkel, és ez különösen akkor jelent gondot, ha ezeket a vizeket ivóvízként használják.
A talajban lévő kadmium viselkedése sokban eltér más nehézfémektől, mert azoknál sokkal mozgékonyabb, könnyebben oldódik, ezáltal a növények is jobban fel tudják venni, és rajtuk keresztül bejuthat a táplálékláncba. A magyarországi talajos és természetes vizek kadmiumtartalma alacsony.
Az emberi szervezetbe a kadmium elsősorban élelmiszerekkel jut be, és egy része ott az élettartam során felhalmozódik. Számos országban, közöttük Magyarországon is vizsgálatokat végeztek az élelmiszernövények és élelmiszer-készítmények kadmiumtartalmának meghatározására és a növények kadmiumfelvételi sajátságainak felderítésére. Vissza