Előszó
A pszichiátria vagy elmekórtan a magasabb idegműködés pszichikusnak nevezett jelenségi élettanával, kórtanával, kórosságainak keletkezésével, megelőzésével és gyógyításával foglalkozik /Nyirő/. A...
Tovább
Előszó
A pszichiátria vagy elmekórtan a magasabb idegműködés pszichikusnak nevezett jelenségi élettanával, kórtanával, kórosságainak keletkezésével, megelőzésével és gyógyításával foglalkozik /Nyirő/. A szorosan vett klinikai pszichiátria tárgya az elmebetegségek, gyengeelméjűségek, pszichopátiák és neurózisok.
Amikor az orvos az előtt a nagy feladat előtt áll, hogy egy pszichésen beteg embernek segítsen, két út áll nyitva előtte: regisztrálhatja, hogy beteg; leírja a betegség tüneteit, megállapítja a betegségképet, és a rendelkezésre álló kezelésmódok közül kiválasztja a beteg számára megfelelőt. A másik út: nemcsak a tüneteket állapítja meg, hanem törekszik arra, hogy a beteget a maga egyszeriségében fogja fel, szorongásait, szükségleteit, vágyait és elvárásait átérezze, megértse.
A pszichiátria fejlődésében az előbbi magatartás a deskriptív és statikus irányzatból fakad; a másik irányzat nemcsak az orvos természettudományos alapbeállítódását, hanem a közvetlen megérteni akarását fejezi ki. Az orvost az is érdekli, hogy a beteg megnyilvánulásai mit jelentenek, mit fejeznek ki, milyen összefüggésben állnak a beteg élethelyzetével, életútjával. Mit gondol, érez a beteg, hogyan viszonyul saját betegségéhez és hogyan viszonyulnak mások a beteghez. Nemcsak a tünetek leírása, hanem sokkal inkább a beteg sorsa, a megmaradt és erősíthető egészséges áll az orvos figyelmének középpontjában. Ezt az irányzatot a statikussal, mint dinamikus pszichiátriát állítják szembe.
Az elmekórtan történeti fejlődésében három nagy forradalmi szakasz rajzolódik ki. A XVIII. század természettudományos felismerései és a nagy társadalmi mozgalmak hajtóereje megfosztotta az elmebetegeket a bilincseiktől /Pinel, 1773/, ezzel szabaddá vált az elmekórtan tudománnyá fejlődéséhez az út. A második forradalom a XIX. század végén következett be, amikor felismerték a lelki élmények betegségokozó szerepét /Janet, Freud/ ezzel elindították a lelki betegségek pszichodinamikájának kutatását, és megvetették a pszichoterápia alapjait.
Vissza