A hat yak birodalma

Előszó

Az általános vélekedés Tibetet a Dalai Láma országának tekinti, vagy a „világ tetejének", az irracionalitás titokzatos országának, holott az igazság csupán annyi, hogy Tibet egy más kultúrkörbe tartozik, ahol sohasem munkálkodott azon egy Platón, hogy az univerzumot „immanenciára" és „transzcendenciára" ossza.
A tibeti magaskultúra a keleti és nyugati típusú vallások - s ami ebben a korban még magától értetődő - a keleti és nyugati kultúrkör metszéspontjaiban alakult ki.
A tibeti műveltség megismerése során lépten-nyomon a „vallásba" botlunk: a művészetek, tudományok, az irodalom, az építészet és maga az államiság is a „vallás" integráns részét képezik.
Nem véletlenül került itt idézőjelbe a vallás: ez a fogalom, ahogy azt nyugati értelemben használjuk, Tibetben ismeretlen.
A tibeti „chos" kifejezés magyarra legjobban a sanskrit „dharma", vagy „rita" szó segítségével fordítható le. Ez a szó az univerzum rendjét, törvényszerűségét jelenti. Ezért a tibeti vélekedés szerint a buddhizmus történelmi alapítója Gautama Siddharta Shakyamuni nem vallást alapított, hanem a „Világtörvényt" interpretálta, és ily módon egy filozófiai-etikai rendszer alapjait rakta le.
Tibet azonban nem csak egy különleges buddhista ország, hanem a belső-ázsiai kultúrák találkozási helye is.
A kínai, indiai és iráni magaskultúrák mellett ott találjuk még a korai népvándorlás hatásait is, melyet a hunok, a sakák (Buddha maga is egy saka eredetű törzsből származott) és a „kis-jüeh-chi" nép közvetített. Volt azonban valami, ami ezt a különös kultúra-konglomerátumot egy egységes egészbe ötvözte: az Indiából behatoló mahayana buddhizmus. Vissza