Előszó
Egy napon, a sok beteg között egy fehér hajú, apró termetű, idős asszony ült elém a rendelőben.
Feltettem a szokásos kérdést: "Mondja, kedves, mi a panasza?"
Nézett rám csendes mosollyal, és csak...
Tovább
Előszó
Egy napon, a sok beteg között egy fehér hajú, apró termetű, idős asszony ült elém a rendelőben.
Feltettem a szokásos kérdést: "Mondja, kedves, mi a panasza?"
Nézett rám csendes mosollyal, és csak annyit válaszolt: "SEMMI".
Elbizonytalanodtam: "Akkor miért várakozott ennyit, mi okból jött hozzám?"
"Csak egy Jó Szóért" - felelte.
Szíven ütött a válasza.
Csendben nézett rám. Vajon mit mondjak most?
Meghatódva, s ahogy tőlem telhető volt, bensőséges, rövid beszélgetést folytattunk. A sok beteg miatt sajnos sietni kellett, de az asszony azért örült és szívélyes mosollyal távozott. Törékeny alakjáról nem tudtam levenni a szememet, amikor eltűnt az ajtó nyílásában, a várakozó betegek tömegében.
Azóta újból és újból megerősödik bennem, hogy a Jó Szó milyen nagy érték. Igaz orvosság, menedék, erőforrás, kikötő a viharban, simogatás.
Mindnyájan vágyunk a Jó Szóra.
Ám vajon megkapjuk-e egymástól ezt az éltető erőforrást?
Hová induljunk el érte?
Remélem, a lelke mélyén minden ember tudja, hol van az a nyitott ajtó, amely mindig várja őt.
Vissza